Sikerült még egy hétre elmennünk nyaralni, bár a meteorológia ismét esőt jósolt. Nos, meteorológia : mi = 0:2. Ezúttal az ország másik fele felé vettük az irányt, Feldebrőre mentünk és innen indultunk kirándulásokra. A hely, ahol megszálltunk több, mint jó volt. Egy kúriában laktunk, amihez egy bekerített fenyves tartozott, fürdőházzal, külső medencével. Manó (is) azonnal jól érezte magát...
Kirándulások:
A Csevice kútnál parkoltunk le és indultunk el az Ilona-völgyi vízesés felé. Az út kezdetben kellemes sétának bizonyult... aztán elfogyott az aszfalt... majd a többé-kevésbé sík terep... amikor már másodszor kellett átkecmeregni a patakon a sziklákon, faágakon keresztül, fel akartam adni a túrát, de szerencsére akik velünk szemben jöttek, megnyugtattak, hogy most már csak 5 perc és ott vagyunk... megérte a látvány. Visszafelé csörlőztünk magunknak egy flaska vizet a gyógykútból (mások kannákkal vitték a vizet) ... rettenetes íze volt. Kiöntöttük. A túra után elkanyarodtunk még a recski nemzeti emlékpark felé is.
Szépen kiépített, hangulatos fahidak, rét, játszótér kilátó várt bennünket Sástó partján. A kilátó 50 méter magas csigalépcsős kihívását ezúttal kihagytam csak Tomi mászott fel, mi Manóval lent maradtunk....ezután Kékestetőre vitt az utunk.
Nem volt könnyűnek nevezhető a Siroki várhoz való felkapaszkodás sem. A vár mellett van az Apáca és Barát szikla. A Kisnánai vár viszont gyakorlatilag a falu közepén van, a vár történetéről filmet is vetítettek (épp jókor értünk oda)
Felsőtárkányba is ellátogattunk (gyengéim a tavak), mert ott is van egy szép kis tó, amit körbe lehet sétálni. Mivel Noszvajon éppen szilva napok voltak átautóztunk oda szilva lekvárt és sütit venni (útközben kecskesajt és kolbászárust is találtunk).
A wellnes-napon Manó felfedezte, hogy mókusokra lehet vadászni. Mókusok : Manó = sok : 0. Kezdetben nem zavart, hogy hirtelen felpattan és berohan az erdőbe, mert tudtuk, hogy az egész birtok be van kerítve (első nap ezt azért a biztonság kedvéért ellenőriztem). A gond akkor kezdődött, amikor be akartuk fogni a zállatot... és ő nem akart még jönni. Az engedetlensége olyan mértékű volt, hogy már a személyzet segítségét is igénybe kellett venni... az i-re a pontot pedig az tette fel, hogy már akkor sem jött, amikor enni hívtam. Büntetésből bezártuk a szobába délutánra. Egy hibát azonban Tomi elkövetett: a szilvalekváros buktáját az éjjeliszekrényen hagyta... bukta is..., mert mire visszamentünk a szobába, Manó megette... persze ezzel a kutya a vacsoráját bukta el, de azt hiszem még így is ő járt jobban.
A távozásunk a szállodából sem volt egyszerű, ugyanis sehol nem találtuk a szobakulcsot. Már feladtuk a keresést (felajánlottuk, ha megtaláljuk visszaküldjük vagy fizetjük a kulcsmásolást). Elindultunk... és megálltunk. A kulcs a kocsi tetején volt. Szerencsére nem esett le az árokba, így nem kellett guberálással befejezni a nyaralást....Hazafelé aztán, ahogy az lenni szokott... leszakadt az ég.
