Manó a hóesésben már tegnap este is úgy viselkedett, mint egy kis őrült. Csak túrt, mint egy kismalac, minden láb-nyomba beledugta az orrát és egyál-talán nem akarta tudomásul venni, hogy én is ott vagyok. Jól megugatott egy hóembert, majd fel-alá futkározott. Ma azután ez folytatódott. Nem is nagyon merem elengedni, mert semennyire nem figyel rám. Gyakorolni sem tudtunk, mert leülni még csak-csak hajlandó, de lefeküdni nem. A többi feladatról már nem is beszélek. Teljesen esélytelen. Ráadásul ma hajnalban felzabálta a csalikaját a nappaliban, így az élelem megtagadási tréningünk is megszakadt.
Remélem a hétvégén kicsit barátsá-gosabb lesz az idő, mert nem szeretném a sulit kihagyni. Nagyon ránk fér.
