A mai nap a sárról szólt. Teljesen elolvadt a hó és a talaj még nem tudta felvenni a tetemes mennyiségű nedvességet. Azon túl, hogy a kutya nyakig saras lett, én is. Nem volt egyszerű a csúszós talajon a feladatokat végrehajtani. Na nem a kutyának, nekem. Manó rezzenéstelen pofácskával vágta hasra magát a fekszik parancsra a legnagyobb sárban is, míg a nagyobb kutyák, óvatos fekvőtámasszal próbálták a fekvést imitálni. Én meg nem is a kutyámra figyeltem, hanem arra, hogy ne taknyoljak el. Ma is ott volt Marcipán, aki szintén nem riadt meg a sártól. A két westie nagyon élvezte, hogy a dagonyában hancúrozhat. A játék mellett megtanultuk az akadályon keresztüli behívást (ez már E3 szintű feladat). Manó ugyan megpróbálta a dolog könnyebbik végét megfogni és kikerülni az akadályt, de Szilvi (oktató) nem hagyta, hogy szórakozzon és a végére már szépen ugrott, jött a kutya.
"Gazdi, nekünk most miért is kell itt feküdnünk...?" (a fotózás kedvéért felküldtük a két kutyát a dobogóra)
