Menő-Manó és Ginger története

Társaságunk egyik tagja rendszeresen jár Dobogókőre kirándulni a családjával. Addig promózta a helyet, míg kedvet kaptunk és a társaság egy részével csatlakoztunk szombaton a menethez. A hegy tetején a nagy parkolóból indultunk... egy darabig lejtős úton mentünk... már akkor éreztem, hogy ennek meg lesz a böjtje.. és talán jobban is, mint azt a "túravezető" ígérte (azt mondta, a végén lesz egy kis rész emelkedő, majd ismét sík terep a kocsikhoz vissza) Nos az emelkedő = erős kaptató, a sík terep = "enyhe" emelkedő. Mindazonáltal a kirándulás élvezetes volt, jó, hogy elmentünk. Manót is el lehetett engedni, nagyon szófogadó volt. Időnként leállt ásni, de azért figyelt, és amikor úgy érezte, hogy távolodunk, ott hagyta a gödreit és rohant utánunk. Azt is rendszeresen ellenőrizte, hogy Tomival mindketten megvagyunk-e. A 3,4 km-es túra végén betoltuk a jól megérdemelt zsíroskenyér - palacsinta adagunkat, majd hazafelé Pomázon megálltunk még fagyizni.