Tegnap meglátogattuk a sógornőméket, ahol Manó először el kezdett randa-lirozni, mindenhova bedug-ta az orrát, megpróbált bemászni, a polcokra fel-ugrálni. Úgy viselkedett, mintha övé volna a világ. Később megpróbálkozott azzal is, hogy bemerész-kedjen abba a szobába, ahova a kandúr bújt el. Na ezt nem kellett volna. Mázli, a kandúr megkerget-te a hangosan visítozó kutyámat, aki a konyhába menekült és akkor is alig mert kijönni, amikor a macska már visszavonult. Nagy nehezen kidugta az orrát és azonnal ahhoz a fotelhez rohant ahol ültem. Manó szépen leült mellém és a továbbiakban nem tágított. Érdekes viszont, hogy ma amikor a ren-delőbe mentünk varratsze-désre, a rendelő macskáját felkergette a kerítésre. Úgy tűnik, csak Mázlitól fél (?).

A varratszedésnél csak egy kicsit rugkapált, amikor hanyat fordítottuk (három emberes volt a történet), de egyébként nem volt semmi probléma. A doktor néni még a karmát is levágta (szerintem a kozmetikában ez vagy lemaradt, vagy nem minden karom került sorra, mert volt olyan karom is, ami egészen hegyes volt) és megmutatta nekem, hogy meddig lehet levágni. (Az persze nem biztos, hogy lesz elég bátorságom majd levágni, szerintem ez a kozmetikusra, vagy a dokira marad)

Mindenesetre Manó szerencsére jól van, a macskával történt incidensét is kiheverte, mert szokás szerint játszik, rendetlenkedik Zsanival. (Tomi készített róluk fotókat)

 "Nem adom oda, vidd innen az orrod.."

 "Hiába telepszel rám akkor sem adom.."

 "Hohó, mit nézel ott? Rajta, ássuk ki együtt..."

 "Vagy tudod mit? Amíg te ásol, én vigyázok a labdára.."