Tegnap ismét voltunk suliban, a pocsék idő dacára. Manót nem is nagyon érdekelte az eső, (megjegyzem egy idő után engem se, mert annyira lekötött, hogy Manót rávegyem a feladat végrehajtására) sokkal fontosabb dolga volt. Rosszalkodni, nem szótfogadni. Nagyon szenvedtem, mert a kutya nem akarta azt csinálni amit kellett. Amikor nagy nehezen leült, lefeküdt, akkor is csak egy pár pillanatig maradt úgy, utána felpattant és ugrált, hogy adjak még kaját, vagy elkezdett össze-vissza szimatolni. A laza pórázon való séta sem ment, mert akkor is lemaradt szaglászni. Nagyon elkeserítő volt, ahogy Manóval nem boldogultam, de az oktató megnyugtatott, hogy ne izguljak, lesz ez jobb. Szombatig a helyben maradást és a laza pórázon való sétát gyakorolgatom vele. Remélem lesz eredménye.
"He-he-he, kicsi vagyok, terrier vagyok, makacs vagyok, de aranyos is vagyok. Tudom, hogy nincs könnyű dolgod velem, de azért ugye szeretsz?"
