Rendkívül "találékony" kiskutyám van. Mindíg szerez valamit. Tegnap a szakadó esőben, amikor találkoztunk Zsanival elengedtem, hogy rohangáljanak egy kicsit. Persze megbántam, mert a kutyák berohantak a bozótba és Manó egy galambszárnnyal tért vissza, amit úgy gondolt, hogy meg is fog enni. Indult a szokásos kapjuk el a kutyát akció, mert Manó természetesen nem akart szót fogadni. Amikor a nagy rohangálás közben elvesztette a szárnyat, gyorsan visszarohant a bozótba a többi alkatrészért. Végül Süti és Zsani gazdái csípték fülön őkutyaságát. Nagyon leszidtam, megrángattam, és otthon kb. 2 óráig nem is szóltam hozzá. Tudta a kis disznó, hogy rossz volt. Amikor beengedtem a szobába jött hízelegni, hogy jóvátegye a bűneit.
Aztán lehet, hogy ebben a "találtam valamit, jaj de érdekes" dologban én vagyok a hibás, mert amikor a pár napja Manó talált a fűben egy játék sündisznót, engedtem, hogy játszon vele, nem vettem el tőle sőt haza is hozhatta. Azonnal a kedvence lett. Bár a sípoló részét 1 nap alatt kinyírta, mégis imádja fel alá hurcolni, és engem zaklat, hogy játszunk vele.
"Itt vagyok..., gyere dobáld nekem.."
"Ugye nem akarod még abbahagyni, olyan jó játszani...ezzel szabad, ugye?"
