A hőség szinte elviselhetetlen, már a reggeli sétákhoz is kell vinnünk vizet. Viszont, mint minden rosszban ebben is van valami jó. A hőségben kimerültebb a kutya kevésbé van kedve rohangálni, randalírozni és talán ezért jobban szótfogad. Tegnap este egy csendes mellékutcában már póráz nélkül is lehetett sétáltatni Manót, sőt a "hozzám" parancsra odajött és az úttestnél is mindíg szépen megállt és leült. Most kénytelenek vagyunk a házak közötti, melletti területen sétálni, mert sajnos a patakparton már combközépig ér a gaz, ami a melegnek és a szárazságnak köszönhetően toklász-tengerré változott. Tegnap Manó ujjacskái közül szedtem ki a toklászt. Még szerencse, hogy a kutya tudja, hogy szólni kell, ha baja van. Ilyenkor nem megy tovább, leül és néz fel rám. A "gazdi segít" mondat után pedig szépen hagyja, hogy megszabadítsam a ráakaszkodó bogáncsoktól, toklásztól. Nem akar elfutni, hogy tovább játszon, szaglásszon, sőt nem is nyafog, pedig időnként húznom kell a szőrét is. 
"Miért nem jön már valaki? Most csak itt játszhatok, itt nincsenek olyan szúrós bigyók.."
