Rendkívül örvendetes, hogy Manó nem csak engem, hanem tegnap már az oktatót is szivatta. Az történt, hogy a behívást gyakoroltuk. Feladat: a gazdi befut a bokor mögé az árnyékba, az oktató pedig a "hozzám" vezényszó után elengedi a kutyát. Manó szépen rohant felém, majd 2 méterre tőlem úgy gondolta, hogy már teljesítette a parancsot, elfordult jobbra és a már árnyékban fekvő kutyákhoz rohant bandázni. Bise (oktató) úgy vélte meg tudja leckéztetni a kutyám és amikor megismételtük a behívást hosszú futószárat tett Manóra, hogy ha rossz irányba fut majd jól megrántja. Az én rafinált kiskutyám azonban megérezte, hogy forralnak ellene valamit, mert mintaszerűen futott hozzám és ült le elém ártatlan pofácskával a megérdemelt jutifalatjára várva.
Ma az óra előtt - korábban érkeztünk - Bise megint gyakorolta velünk egy kicsit a behívást. Javaslatára annak a sípolós labdának a segítségével, amit Manó nagyon szeret, de csak ritkán kap meg éppen azért, hogy a labda különlegességét, kívánatosságát fenntartsam. Az óra végén ismét agility volt. Az agility pályát a végén vezényszavakra, póráz nélkül több kutya is megcsinálta Ashleyn kívül Manó is. A szünetekben pedig jót birkóztak egymással (sajnos az iskola területén nem szabad elengedni őket) Manó úgy látom egyre jobban összebarátkozik Ashleyvel. Ma már azt is megengedte, hogy Ashley az ő játékpatkányával játszon, pedig eddig játékon osztozni csak Zsanival volt hajlandó. Mindenki mást elkerget, letámad, ha az ő cuccára csak ránéz.
"Hihihi, ne csikizz Ashley, és vedd ki a nyakamból a térded..."
"Fogj erősen, mindjárt fejre esek..."
"Mi az? Feldobtad a pacskert? Ne harapj, én dr. Manó vagyok és kitapintom a pulzusod.."
