Menő-Manó és Ginger története

Vasárnap, miután hazajöttünk a nyaralásból, levittem Manót a szokásos esti patak-party-ra, aki aznap minden feltűnés nélkül betöltötte 11. hónapját. Először Sütivel találkoztunk. Nagyon megörült egymásnak a két kutya, hiszen ők már egy hónapja nem látták egymást. Tappancsolva futottak egymáshoz, volt nagy farokcsóválás, ugrándozás is. Ez különösen Sütitől nagy szó, mert ő egy visszafogott temperamentumú kutyus, de Manóval nagyon szeretik egymást. Süti azt hiszem más kutyának nem is csóválja ennyire a farkát, csak Manónak. Aztán következett a nagy találkozás Zsanival. Egy olyan útszakaszon jöttek szemben, ahol már nem szoktam elengedni a kutyát, mert az út egyik oldala nagyon közel van az úttesthez, a másik oldala pedig a susnyás (átláthatatlan bokrok, magas gaz). Ez alkalommal azonban kivételt tettem és levettem a pórázról a kutyát, hogy ne akadályozzam a viszontlátás pillanatait. Zsani azonnal eldőlt Manónak, aki vidáman elkezdett ugrálni rajta. Csak egymással foglalkoztak, nagyon boldognak látszottak mindketten. Később a patak parton találkoztunk Zsebivel (tacsi, akit Manó szeret lebírkózni, - és ez most sem maradt el -), Ninával, Dömével, és Szaffival is. Nagyot kergetőztek, hancúroztak a kutyák. Aztán Manó úgy gondolta ás egy gödröt, és szokás szerint elkezdte védeni. Még Zsanit sem engedte a gödre közelébe, őt is elkergette. Szegény Zsani nem értette, hogy a kis barátja miért ilyen undok, hiszen mindent - játékot, gödröt, vizet - megosztottak eddig egymással. Panaszosan, méltatlan-kodva ugatott, de Manó nem szánta meg, továbbra is ragaszkodott a gödör kizárólagos tulajdonlására. A béke csak másnap a délutáni sétán állt helyre, amikor Zsani kezdett ásni és megmutatta Manónak milyen egy igazi barát. Odaengedte őt a gödréhez. A kutyám rájött, hogy együtt ásni jó és onnantól kezdve ismét normálisan viselkedett Zsanival.