Ma reggel, amikor Zsanival és Szaffival találkoztunk elengedtem Manót, hogy kedvére rohangászhasson. Ám a kutyám ahelyett, hogy a többiekkel kergetőzött volna a garázsok mögötti szemétdombra ment guberálni és fetrengeni. Hiába hívtam, sőt megpróbáltam kikergetni onnan, mindíg visszament. Kezdett elfogyni a türelmem, mert úgy láttam, hogy Manónak esze ágában sincs szótfogadni. Tudta a kis disznó, hogy nem lesz ennek jó vége, iszkolt is mindenki elöl. Végül Ági (Zsani gazdi) úgy tett, mintha elővenne valamit az övtáskájából (innen általában Zsani labdája kerül elő, amit Manó is nagyon szeret) és amikor a kutyám kíváncsian odaszaladt, Zsolt (Szaffi gazdi) elkapta hátulról. A séta hátralévő részében rövid pórázon tartottam Manót és amikor hazamentünk biztos ami biztos jó alaposan megmostam a pofácskáját.
Délután persze megesett rajta a szívem és elengedtem egy kicsit a réten. Találkoztunk Pankával a kistestű keverék kutyussal, akivel azonnal birkózni kezdtek. Olyan jól játszottak, hogy nem volt lelkem letiltani a játékról, pedig egésznapos bünti jár a fenti engedetlenségért. Aztán Zsani is bekapcsolódott a játékba, bár kissé nehezményezte, hogy osztoznia kell Manó figyelmén. Hazafelé viszont Manó kárpótolta Zsanit. Jót hancúroztak.
"Birkózzunk Panka..., na ki az erősebb?"
"Te tényleg azt hiszed, hogy torokra mehetsz?"
"Gyere Zsani, én megcsikizem, amíg te a lábát megrágod..."
