Ez a hétvége meglehetősen vegyesre sikerült. Szombaton a terepgyakorlaton póráz-fegyelemmel kellett haladni és bizony most mi voltunk akikre a csapatnak várnia kellett. Úgy látszik túl hamar enyhítettem a szigoron hétközben, és ez meglátszott Manó vasár-napi viselkedésén is. A gyakorlatokat ugyan mintaszerűen végrehajtotta, de az óra második felében (az almafás pályán folytattuk a foglalkozást) nem figyelt rám, sőt amikor a feladat szerint elbújtam, észre sem vette, hogy eltűntem, tovább játszott, rohangált. Ezután hívnom kellett, de ő nem reagált, sőt leragadt az almafánál kajálni. Miután az egyik oktató elkergette a fától és minden gazdi behívta a kutyáját, Manó végignézett a társaságon, majd körbe jelölgette a pályát. Ismét hívnom kellett a kutyát. Manó elindult felém, majd félúton megállt és elkezdett szimatolgatni. Az sem zavarta, hogy elhagytam a területet és elrejtőztem kint egy autó mögött. Megjelölte a sátrat, ahol korábban elbújtam, majd tovább szimatolgatott. Ismételt hívásra, végre megpróbált hozzám jutni. Nagyon érdekes volt megfigyelni a kutya reakcióit. Az egyértelmű, hogy még nem tekint falkavezérnek. A jövő héten lesz min dolgoznom, mert hiába tud Manó helyben maradni, lábnál követni stb., amíg nem ismeri el, hogy én vagyok a főnök, addig nem fogom tud-ni megbízhatóan behívni.
"Igazán beláthatod gazdi, hogy most nem érek rá...láthatod mennyi dolgom van..."
