Eredetileg szerdára terveztük, hogy találkozunk Laciékkal (Mazsola és Tádé gazdi), hogy bemutassák új szerzeményüket Gésát. Sajnos azonban a kiskutyát aznap orvoshoz kellett vinni, így a találkozó csúszott. Az utolsó pillanatban sikerült a csütörtök délutánt megbeszélni. Amikor Laci megnyomta a start gombot, valamennyien elindultunk a cél felé: Hajógyári sziget. Bár Niki, Zizu gazdija húzódozott, a szélre hivatkozva, végül ők is jöttek. Szerencsére az eső nem esett, de hűvös volt és tényleg eléggé fújt a szél is. Úgy döntöttünk, nem megyünk le a vízhez strandolni. Manó kissé antiszociálisan viselkedett, üdvözölte a társaságot, de aztán nem törődött velük. Megszerezte Tádéék sípolós narancs-malacát és nem is akart mással foglalkozni. Miután elvettem tőle, a figyelme a gödörásás felé fordult. Dolgozott rendesen... munkája gyümölcsét pedig védte. Aztán a séta második felében már bekapcsolódott a többi kutya kergetőzésébe, de látszott rajta, hogy délután nem aludt. Este még csatlakoztunk a szokásos bandához, de csak egy rövid séta erejéig, mert mindketten elég fáradtak voltunk már.
" Ennek a Tádénak milyen malaca van..."
"Nagyon édes pofikád van Gésa, de a gödrömet akkor sem adom.."
"Most miért kellett ezt abbahagynom?"
"Na jó, adok egy puszit.."
