Ezen a hétvégén szombaton és vasárnap is kint voltunk, mert szombaton az agilitys csapattal bemutatóztunk, vasárnap pedig klubfoglalkozásra mentünk. Manó eléggé szétszórt volt (érezhető volt rajta, hogy ebben a hónapban nem voltunk agility órán - nem volt olyan időpont, ami nekünk jó), mert többször is hibázott olyan elemeknél, ahol eddig még sosem. A vasárnapi klubon is gond volt vele: az engedelmes részen még figyelt, de aztán szétesett. A rally obedience pályának (ez egy olyan irányított útvonal, ahol az egyes pontoknál különböző engedelmességi feladatokat kell végrehajtani) az utolsó negyedét már nem is tudtuk végig csinálni, le kellett vezetnem a pályáról annyira nem figyelt, aztán persze cirkuszolt, hogy ő is akarja csinálni (de már késő volt, mert az órának vége lett). Még jó, hogy nem volt verseny, tuti diszkvalifikáltak volna minket. A suliban olyan mocskos lett, hogy az esti séta után muszáj volt megfürdetnem.
Iskolai hétvége
2011.11.27. 23:02 Nini-ve
Szólj hozzá!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
