A hétvégét Balatonfűzfőn töltöttük, ahol blöki tali volt. A társaság által kibérelt motelhez, egy szép nagy - "kutyabiztosan" körbezárt - kert tartozik. Így Manót nyugodtan szabadon engedhettem, amit a kutya nagyon élvezett.
A társaság nagy szeretettel, közvetlenséggel fogadott bennünket, így azonnal otthonosan éreztük magunkat közöttük. Manó, amint megérkeztünk Las Vegasban érezte magát, csak úgy dőlt a jutifalat. Szerintem 1 heti adagját felfalta pénteken. Volt is hasmenése szombaton, úgyhogy megpróbáltam leállítani a kutya tömését. Manó meglepődött, hogy mi van itt, tegnap még mindenki ételosztó automata volt, most pedig sehol semmi. Persze a kis disznó gyorsan kiszagolta kik a gyenge láncszemek.
"Nekem adjál...én is éhes vagyok..."
Minden tudományát latba vetette, hogy hozzájusson a finomságokhoz, produkálta magát, csinálta, amit mondtak neki. Szegény Mazsi szívott is miatta, mert Évi összekeverte a két kutyát, és Mazsolától várta, hogy csináljon 8-ast, üljön, feküdjön stb., aki viszont értetlenül nézett, hogy mit akarnak tőle :))) Manó fő tartózkodási helye egyébként az ebédlő volt. Reggel, amikor már mozgolódást hallott, rögtön elkezdett nyugtalankodni, mint akinek sürgős kimennie, ám amikor kinyitottam az ajtót, nyíl-egyenesen rohant az ebédlőbe. (nem véletlenül: Laci szombat hajnalban pogácsát sütött) Ha éppen meg akartam keresni a kutyát, először az étkezőbe mentem. (az esetek 90 %-ban ott is volt) Aztán minden szobába bement körülnézni. Mazsoláékhoz különösen érdemes volt besettenkednie, mert a 3 kutya plüssjátékai szabad prédaként hevertek. 
" Nézd mit találtam..."
A 3 nap alatt szinte egy percre sem maradt nyugton, mindíg volt, aki dobált neki labdát, vagy evett és be lehetett próbálkozni, hátha ad, vagy történt valami érdekes. Az egyik nap mókust láttunk a kertben. Laci fotózni akarta, ezért a fa alá letett diós sütit. Jött is a mókus, ám Tádé - a szabaduló-művész - kitépte magát az őt fogó egyik gazdi kezéből és a kisállat után vetette magát, még vinnyantott is. Manó és Gésa eközben velünk együtt az ebédlő előtt ült. A két kutya a hangra azonnal a tett színhelyére rohant. Persze a mókus már sehol sem volt. 
Míg Gésa kitartóan üldögélt a fa alatt és várta hátha jön még egy mókus, Manó a kitett csalit zabálta fel. 
"Te csak figyelj Gésa, addig én itt svédasztalozok :) "
Az időjárás, a meteorológusok előrejelzései ellenére nekünk kedvezett. Pénteken-szombaton nyárias meleg volt, csak késő délután támadt fel a szél. A kikötői sétánál elég melegünk volt és elfelejtettük Manó itatóját vinni, így a tenyeremből kellett innia. (Tomi csodálkozott, hogy honnan tudom mikor szomjas a kutya, napközben is többször szóltam, hogy szerintem kér vizet) 
"Sokáig kell még menni? Én inkább itt maradnék az árnyékban.."
" Remélem nem ment a fenekembe szálka..."
"Na végre, hogy eszetekbe jutott... szomjas vagyok".jpg)
Manó szombat estére - átmenetileg - teljesen kidőlt.
Vasárnapra lehűlt a levegő, de a kánikulai meleg után jólesett egy kis hideg. Délre ismét kisütött a nap és eső egyáltalán nem volt. Manó alig akart hazajönni az "Édenkertből". Máskor azonnal ugrik Tomi kocsijába, most viszont csak ült nézett, hogy biztos menni kell már...? Nagyon jól éreztük magunkat a hétvégén.
