Miután az árvíz szépen elintézte, hogy ne mehessünk a Duna-partra (rekord magassággal tetőzött az ár), másik helyet kellett keresnünk a sétához. Ezúttal a Normafához sétált fel a csapat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy a séta után rétessel jutalmazzuk meg magunkat. 
Egy darabig töprengtem, hogy elengedjem-e Manót, majd miután a többi kutya is póráz nélkül jött (kivéve Toncsit, akit teljesen indokolatlanul vitt a gazdija "láncon" ) elengedtem. Egy darabig nem is volt gond, amikor szóltam, szépen visszajött a kutya. Majd úgy döntött hogy önállósítja magát... és kiszaladt az erdei út mellett lévő autóútra... amikor azonban a susnyásból is alig lehetett visszahívni, úgy döntöttem nem stresszelem magam tovább és pórázra vettem. 
Természetesen a guberálást, az ásást és a kunyerálást nem hagyhatta ki a kutya. Amikor félúton megpihentünk egy fatörzsnél, nekiállt ásni (de legalább egyhelyben maradt) az odafelé vezető út végén (János-hegyi kilátó) lángosoztunk, fagyiztunk, a túra legvégén pedig a jól megérdemelt réteseket toltuk be. 
