A hosszú hétvégét a Zemplénben töltöttük. Bár ítéletidőt jósoltak, ez szerencsére nem jött be. Legalábbis ott ahol mi voltunk. Csütörtökön délután érkeztünk meg a Kőkapu szállóba. A térségben nincs térerő, nincs internet. Az utolsó pillanatban sikerült még felhívni a szállodát, hogy útbaigazítást kérjünk, mert a GPS szerint sincs olyan utca Nagyhután, ami a szálloda honlapján szerepel.
A szálloda az Áfonyás tó partján a hegyek között fekszik. Szlogenje: .. ahol a csönd kezdődik. No ez, az első nap nem volt igaz, mert emberek százai szállták meg a környéket. Meglepő módon azonban nem a hosszú hétvégére hanem csak 1-2 napra jöttek a népek csőstül... másnaptól már kisebb volt a tömeg, szombat-vasárnap pedig már az a népsűrűség volt, ami elviselhetőnek számít ... nekünk.
Manónak a szobában az egyik üres sarok nagyon nem tetszett, mert már a megérkezésünkkor megugatta, és nem volt hajlandó megközelíteni. Este aztán elkezdett cirkuszolni, nem találta a helyét, végül az ágyunkban nagy nehezen megnyugodott és elaludt.
Pénteken először a Megyer-hegyi tengerszemhez kirándultunk. A tengerszemhez azonban olyan kaptató vezetett 1 km-en keresztül, hogy nem vállaltam. Tomi egyedül mászott fel a kutyával. Addig én egy tavacska partján lógattam a lábam egy hintaágyon. Ezután Sárospatakra mentünk a Rákóczi várhoz. Az útikönyv szerint lehet kutyát vinni a várkertbe. Mi a várudvart is a várkert részeként kezeltük és halál nyugalommal besétáltunk Manóval. Kis idő múlva jött is egy ember, hogy kiskutya nem jöhet ide be. Megdumáltuk vele, hogy kimegyünk még a bástyafalra párat fotózunk és már itt sem vagyunk. Nem volt ellene kifogása.
Ezután a Füzérradványban lévő Károlyi kastélyhoz vezetett az utunk. Kiderült, hogy szombaton ott vadászati rendezvényt tartanak, főzőversennyel, műsorokkal, vásárral, sokadalommal. Azonnal felvettük a másnapi programok közé az eseményt.
A szállodába visszafelé pont elértük Pálházán az erdei kisvasutat. Fel is szálltam Manóval, Tomi meg az autóval jött utánunk. A vonat szabályzata szerint kellett volna szájkosár a kutyára, (volt is egy kölcsönben nálunk, de persze a szállodai szobában hagytuk), ezért megkérdeztük a kalauzt, hogy fel lehet-e szállni Manóval a vonatra... a szájkosár nem került szóba, így anélkül utazhatott a zállat.
Szombaton visszamentünk a kastélyba a rendezvényre. Manó persze azonnal a bográcsok felé indult volna. A kastély belülről csak részben volt látogatható, mert az emelet és az egyik szárny felújítása még várat magára. A kastély látogatható részében van az az asztal, amelyen a szatmári béke szerződést 1711-ben aláírták. Felette egy 2,5 mázsás csillár lóg.
A sokadalomban több civil kutya is volt, mégis az én kiskutyám került csak bajba. Már mentünk volna el, amikor a színpadról az a kutya akit éppen a gazdája promózott, hogy milyen bajnok, elszabadult és Manóra rontott. Szerencsére Tomi volt Manó pórázának a másik végén és azonnal megpróbálta leemelni a támadó vérebet, aki már a kutyám nyakára ráfogott. Szegény Manó eléggé megijedt, mert a hirtelen támadásnak nem volt semmilyen előzménye.
Délután az erdőben sétálgattunk. Eredetileg a Páfrány tanösvényt akartuk bejárni, de végül a Határvölgy felé tértünk el. Páfrány egyébként az egész térségben volt bőven. Hihetetlenül szép, óriás példányokat láttunk. Manó póráz nélküli sétája egy vadmalac kölök feltűnésével ért véget. Nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg üldözőbe vegye. Bár vadász valószínűleg nem volt a térségben, de az anyakocával sem szívesen akasztottunk volna bajszot.
Vasárnap még sétáltunk egyet az Áfonyás tó körül, majd haza indultunk. Akkorra már odaért a beígért hidegfront, bár esni nem esett csak az M3-as egy rövid szakaszán.
