Idén Somogygesztibe mentünk nyaralni a Gesztenye kastélyszállóba. A klasszicista stílusú Jankovics kastély 1823-ban épült. A kert és az épület természetvédelmi terület, a nemzeti örökség része.
Úgy indult, az előrejelzések szerint, hogy a nyár legesősebb hetét fogtuk ki. Ám a meterologia tévedett: a térségben mindössze kétszer esett az eső rövid ideig vasárnap késő délután, illetve szerda éjjel. Amikor megérkeztünk feltérképeztük a terepet, és úgy láttuk, ez egy jó hely. Manónak is ez volt a véleménye. Remek sétáló helyek, medence, a kastély parkjában. No meg egy lovaspálya. Az egyik délután, amikor békésen heverésztünk a medence partján Manó egyszer csak felpattant és elrohant. Már éppen kezdtem felkászálódni, szitkozódva, amikor visszarohant és dumált, hogy jujujj, gazdi, itt lovak vannak..... A szállóban egy agility verseny résztvevői is megszálltak, akik taszáron versenyeztek. Mi délelőttönként kirándultunk, délután pedig a medence partján heverésztünk, strandoltunk.
A kirándulás sorozatot a Krisna völgyben (Somogyvámos) kezdtük meg vasárnap. Már a parkolóba vezető úton kitették a táblát, hogy kutyát tilos bevinni. Azért én megkérdeztem a pénztárost, hogy nem vihetnénk-e be Manót mégis... Az első válasz: NEM. A magyarázat az volt, hogy a kutya nem része a természetnek és megzavarhatja az énekesmadarakat.... aztán eljutottunk addig, hogy bejöhet a kutya, de maradjon a kocsiban... majd végül sikerült egy olyan kompromisszumot kötni, hogy a biokertészetnél álljunk meg és ott kiszállhat a kutya, de maradjon a kocsi közelében, pórázon. Megjegyzem az autó, nyilván a természet része, mert a behajtás ellen nem volt kifogás, sőt, volt a területen belül is parkoló. Mi jól jártunk, hogy a biokertészet mellé álltunk, mert az legalább árnyékos volt.
Ezután megkerestük azt a Puszta-tornyot, amely több, mint nyolc évszázada áll rendületlenül a gabonatáblák között. Egy teremtett lélek nem volt se közel, se távol. Csak a szél susogását lehetett hallani... No meg Manó lihegését.
Hétfőn a Pogány-völgy Apátság romjaihoz kirándultunk. Nem sok maradt belőle. A kilátóból viszont csodás panoráma tárult elénk. Természetesen Manó is velünk volt, sőt egy kicsit el is tudtuk engedni, hogy szaladgálhasson.
Szentesica forrás és Koppány emlékmű megtalálása is a program része volt. Az odafelé vezető úton úgy éreztük, mintha a dzsungelban járnánk, annyira párás volt a levegő... Kigyót is láttunk... na jó... egy sikló volt. A Szentesica forrásnak egykoron gyógyító erőt tulajdonítottak. Biztos, ami biztos, ittunk belőle. Állítólag István király itt mosta meg a kezét, Koppány legyőzése után.
Kedden Boronka-melléki tájvédelmi körzetet igyekeztünk felfedezni. A kohó muzeum zárva volt, gondolom nem éri meg személyzetet fenntartani az erdő közepén, néhány mindenre elszánt turista kedvéért. Sétáltunk kicsit az erdőben, találtunk egy állkapocs csontot, majd visszamentünk a szállodába. Egy népesebb család érkezett. A gyereket azonnal rácuppantak Manóra, aki egészen jól viselte a nyünyörgetést. Aztán kiderült, hogy az asszony szintén WRH támogatói tag. Amig beszélgettünk, Manó elment a gyerekekkel.... Később megtudtam, hogy a szobájukban a nagyijuk ölébe felkapaszkodott és kért a sütijéból... Naná, hogy kapott.
Szerdán Deseda tó partján egy szép erdei ösvényen sétáltunk. Amikor már Manó elég kimerültnek látszott, hogy ne lógjon meg, elengedtük a pórázról és szabadon jöhetett.
Csütörtökön Manó úgy döntött, ideje átvennie az irányítást: beült a vezetőülésre... Tominak kellett kiemelnie, mert nem akarta feladni a pozícióját. Aznap délelőtt Kaposvárra mentünk, ahol a belvárosban néztünk körül, shoppingoltunk, fagyiztunk.
Pénteken aztán forditottunk a programokon. Délelőtt medencéztünk, majd elindultunk Kisjakabfalvára, ahol a szokásos évi fősulis bulit tartottuk. Útközben megálltunk a Rippl-Rónai villánál és megnéztük (felváltva... hiszen Manót nem hagyhattuk egyedül) a kiállítást.
