Menő-Manó és Ginger története

Szombaton családi vendégségbe mentünk, ahova Manó is jöhetett. Tudtuk, hogy a háznál van macska, ezért pórázon vittük be a zállatot. Manó azonnal észrevette a két macskát (az egyik a szomszédé volt) és elkezdett cirkuszolni, hogy azonnal engedjük szabadon. Miután ezt elérte, futott, ahogy csak bírt. Egész idő alatt a vadászattal foglalkozott. Tehette ezt zavartalanul mert a társaságot lekötötték a gyerekek. Szilárd, a cica nem adta fel a területét. Futott Manó elöl, de nem világgá... vissza-vissza tért a kertbe, mászkált a háztetőt, a fákon és amikor Manó a hátsó kertben tartott ellenőrzést, még a széken is ücsörgött.

Péntek késődélután megérkeztünk Kisjakabfalvára, ahol tavaly tartottuk a bulit. A háziaknak van egy kuvaszuk, aki most már másfél éves. Nagyon kíváncsi voltam, emlékeznek-e egymásra a kutyák. Pajti - a kuvasz - szemmel láthatóan megismerte Manót, csóválással, ugrándozással fogadta. Manó is meglebbentette a farkát, majd meglátott egy kismacskát és innentől kezdve elvesztettem a kontrollt a kutya felett. Teljesen bepörgött a zállat. A cicus felszaladt egy fenyőfára, ahonnan aztán nem nagyon akart vagy tudott lejönni. Létrás mentőcsapat alakult és a gyerekek már másztak is fel a ki szerencsétlenért, aki azonban inkább a mélybe vetette magát és pucolt. Aztán ő vagy a tesója beszorult a kút és egy kőtömb közé miközben a vadászó fenevadam elöl iszkolt. Ismét átalakult a csoport mentő-brigáddá. Ezek után bevittem Manót a szobába, hogy megetessem, hátha nyugisabb lesz, ha tele a hasa. .... és ilyen még nem volt.... Bezártam a kutyát a szobába a telitállal, de Manó nem evett egy falatot sem, hanem az ajtónál cirkuszolt, hogy folytatni akarja a vadászatot. Nos, ezzel nyert magának egy léböjt napot... mi meg egész éjjel hallgattuk, hogyan korog a bele. 

Szombaton Pécsre mentünk némi kultúrát magunkba szívni (időszakos Leonardo kiállítás volt). Eredetileg a szálláson akartam hagyni Manót a szobában, de aztán mégis magammal vittem, mert nem akartam, hogy egész nap stresszeljen, hogy a macskák kint, ő meg bent. 

Amikor visszaértünk a vadászat folytatódott, sőt már befogni is csak csellel lehetett a zállatot. Az ajtóban állva mondtam neki, hogy "itt a macska Manó", mire ő hozzám futott, én pedig egy laza mozdulattal betaszítottam az épületbe és gyorsan becsuktam az ajtót. Ezek után Manót elzártam és csak a borkóstoló után a vacsorához vittem ki. A báránysült naná, hogy érdekelte. 

Vasárnapra már minden macska tudta, hogy jobban jár, ha messze elkerüli a borász házát, nem is láttunk egy kis nyomorultat sem. Manó is lehiggadt nagyjából, bár erősen figyelt. Amíg  a többiekkel átmentem megnézni egy sváb parasztházat Tominak kellett ügyelnie a kutyára. Alig várta, hogy visszajöjjek, mert neki sem fogadott szót.

Délután, amikor már mindenki cihelődött, indult haza, sőt Tomi elment autóval a borásszal a pincesorra, mert a kiválasztott borból már csak ott volt készlet, Manó is ráeszmélt, hogy nagy a baj, résen kell lenni, mert még a végén ott hagyjuk. Ekkor már figyelt ránk, sőt amikor kinyílt a kocsi ajtaja, magától beugrott, pedig még sehol nem álltunk a bepakolással. Kellett is sietni, mert viharfelhők gyülekeztek, majd a hazafelé vezető úton leszakadt az ég.

Idén Somogygesztibe mentünk nyaralni a Gesztenye kastélyszállóba. A klasszicista stílusú Jankovics kastély 1823-ban épült. A kert és az épület természetvédelmi terület, a nemzeti örökség része.

Úgy indult, az előrejelzések szerint, hogy a nyár legesősebb hetét fogtuk ki. Ám a meterologia tévedett: a térségben mindössze kétszer esett az eső rövid ideig vasárnap késő délután, illetve szerda éjjel. Amikor megérkeztünk feltérképeztük a terepet, és úgy láttuk, ez egy jó hely. Manónak is ez volt a véleménye. Remek sétáló helyek, medence, a kastély parkjában. No meg egy lovaspálya. Az egyik délután, amikor békésen heverésztünk a medence partján Manó egyszer csak felpattant és elrohant. Már éppen kezdtem felkászálódni, szitkozódva, amikor visszarohant és dumált, hogy jujujj, gazdi, itt lovak vannak..... A szállóban egy agility verseny résztvevői is megszálltak, akik taszáron versenyeztek. Mi délelőttönként kirándultunk, délután pedig a medence partján heverésztünk, strandoltunk.

A kirándulás sorozatot a Krisna völgyben (Somogyvámos) kezdtük meg vasárnap. Már a parkolóba vezető úton kitették a táblát, hogy kutyát tilos bevinni. Azért én megkérdeztem a pénztárost, hogy nem vihetnénk-e be Manót mégis... Az első válasz: NEM. A magyarázat az volt, hogy a kutya nem része a természetnek és megzavarhatja az énekesmadarakat.... aztán eljutottunk addig, hogy bejöhet a kutya, de maradjon a kocsiban... majd végül sikerült egy olyan kompromisszumot kötni, hogy a biokertészetnél álljunk meg és ott kiszállhat a kutya, de maradjon a kocsi közelében, pórázon. Megjegyzem az autó, nyilván a természet része, mert a behajtás ellen nem volt kifogás, sőt, volt a területen belül is parkoló. Mi jól jártunk, hogy a biokertészet mellé álltunk, mert az legalább árnyékos volt.

Ezután megkerestük azt a Puszta-tornyot, amely több, mint nyolc évszázada áll rendületlenül a gabonatáblák között. Egy teremtett lélek nem volt se közel, se távol. Csak a szél susogását lehetett hallani... No meg Manó lihegését.

Hétfőn a Pogány-völgy Apátság romjaihoz kirándultunk. Nem sok maradt belőle. A kilátóból viszont csodás panoráma tárult elénk. Természetesen Manó is velünk volt, sőt egy kicsit el is tudtuk engedni, hogy szaladgálhasson.

Szentesica forrás és Koppány emlékmű megtalálása is a program része volt. Az odafelé vezető úton úgy éreztük, mintha a dzsungelban járnánk, annyira párás volt a levegő... Kigyót is láttunk... na jó... egy sikló volt. A Szentesica forrásnak egykoron gyógyító erőt tulajdonítottak. Biztos, ami biztos, ittunk belőle. Állítólag István király itt mosta meg a kezét, Koppány legyőzése után.

Kedden Boronka-melléki tájvédelmi körzetet igyekeztünk felfedezni. A kohó muzeum zárva volt, gondolom nem éri meg személyzetet fenntartani az erdő közepén, néhány mindenre elszánt turista kedvéért. Sétáltunk kicsit az erdőben, találtunk egy állkapocs csontot, majd visszamentünk a szállodába. Egy népesebb család érkezett. A gyereket azonnal rácuppantak Manóra, aki egészen jól viselte a nyünyörgetést. Aztán kiderült, hogy az asszony szintén WRH támogatói tag. Amig beszélgettünk, Manó elment a gyerekekkel.... Később megtudtam, hogy a szobájukban a nagyijuk ölébe felkapaszkodott és kért a sütijéból... Naná, hogy kapott.

Szerdán Deseda tó partján egy szép erdei ösvényen sétáltunk. Amikor már Manó elég kimerültnek látszott, hogy ne lógjon meg, elengedtük a pórázról és szabadon jöhetett.

Csütörtökön Manó úgy döntött, ideje átvennie az irányítást: beült a vezetőülésre... Tominak kellett kiemelnie, mert nem akarta feladni a pozícióját. Aznap délelőtt Kaposvárra mentünk, ahol a belvárosban néztünk körül, shoppingoltunk, fagyiztunk.

Pénteken aztán forditottunk a programokon. Délelőtt medencéztünk, majd elindultunk Kisjakabfalvára, ahol a szokásos évi fősulis bulit tartottuk. Útközben megálltunk a Rippl-Rónai villánál és megnéztük (felváltva... hiszen Manót nem hagyhattuk egyedül) a kiállítást.

Manó hétfőn délelőtt napköziben volt (Nudlival és Shénával). Gyakorlatilag hátra sem nézett úgy rohant be a kertbe.... megnézni, hogy mi a helyzet a macskákkal. Több, mint jól érezte magát a zállat.... a másik két kutyát félretolva evett (igy kb kétszer annyi ételhez jutott, mint ami járna neki). Otthon a féladag kajáját sem tudta megenni és másnap reggel sem jött jelentkezni a reggelim utolsó falatjáért. Tomi mondta is, hogy többet nem engedi napközibe, mert a végén még gurulni fog olyan kövérre hízik. Aztán kedden beköszöntött az esős "évszak" ... úgyhogy örültünk ha nem áztunk nagyon el a séták alkalmával... most pedig ismét itt a nyááááár.

Manó a héten ismét Nudli barátjánál vendégeskedett. Gyakorlatilag gondolkodás nélkül ugrott az idegen kocsiba és Shénával versenyt cirkuszolt, hogy engedjék már be őket a lakásba. Manó kipróbálta Nudli hűsítő CoolPet matracát. Tetszett neki. Természetesen a zabálás nem maradt el... ezúttal dinnye, nasi, csont volt a választék.  Amikor érte mentem, mindhárom kutya rohant ki a folyosóra. Manó vezette a falkát, és az üvegajtóra ugrált, hogy nyissák már ki.

Szombaton grill partyra voltunk hivatalosak Dunakeszire. A háziak a nyuszikat, tengerimalacokat gondosan elzárták, hiszen nemcsak Manó, hanem a többiek is nagy vadászok (főleg Gésa) Utolsóként érkeztünk, ezért Manó úgy érezte van mit bepótolnia és miután felmérte a terepet, körülnézett, mit lehetne enni. Dög meleg volt... és a tűz, amin a husik sültek tovább fokozta a hőséget. A kutyák főleg a székek alatt tartózkodtak. Manó kétszer is pórul járt. Először Pamacstól kapott (nem tudom mi volt a vita tárgya, mert csak arra figyeltem fel, hogy Manó menekül és vinnyog), majd Masni csípett belé. Ezt az esetet láttam: a többiek elkezdtek ugatni, Manó pedig gyorsan csatlakozni akart a házőrző falkához és elsodorta Masnit, aki ezt a figyelmetlenséget nem hagyta szó nélkül.

Szerettünk volna az "egyennyakörves" Tommy Hilfigeres fiúkról egy közös fotót, de az végül elmaradt. No majd szeptemberben bepótoljuk... amikor a 4. muskétás is jelen lesz.

 ... és a hétnek még nem volt vége...sőt.... vasárnap délután Nudli gazdijának fiához mentünk át Manóval (Shéna is ott vendégeskedett) A szomszédban 3 macska cukkolta Manót, aki teljesen kész volt és fel-alá rohangált a kerítés mellett orditozva. Egyszer átjutott, amikor a szomszéd átjött beszélgetni... szerencsére gyorsan el tudták kapni a zállatomat és visszapaterolták. A kertben lévő slaggal próbáltam észhez téríteni a kutyám, de Manót csak mérsékelten zavarta a vizpermet... kis idő múlva visszatért és rohangált, vinnyogott tovább. Aztán átsurrant a másik szomszédhoz is, de pórul járt, mert az ott vendégeskedő kutya kiosztotta. Ezért úgy döntött, inkább maradt a macskás oldalon.

A veresegyházi medvepark volt a mai kirándulás célkeresztjében. Manó még sosem találkozott vadállatokkal. A barnamedvék nem lettek a kedvencei... erősen hátrált tőlük. Az ormányos medve és a mosómedvék már jobban tetszettek neki. Bobek haverja már bátrabb volt, ő össze is dugta az orrát mindenkivel... no jó.. a farkasokkal ő sem táncolt. Érdekes volt, amikor a farkasok területe előtt mentünk el. Az állatok szabályosan falkába fejlődtek és követték a két westie-t... zsákmányt láttak bennük. Láttuk azt a naggggyon veszélyesnek kikiáltott teknőst is, akinek a párját még nem sikerült a tóból kifogni...  és kölyök farkasokat is. A két kutya ment volna kiváncsiskodni, barátkozni, de a gondozók kérték, hogy ne menjünk közel (csendben megjegyzem, nem játszótársnak nézték a kicsik a kutyáinkat)

Ezután a veresegyházi tórendszer felé vettük az irányt. Sétálgattunk az Ivacsi tó partján és elfogyasztottuk soványnak éppen nem mondható ebédünket a tóparton (a túrógombócot már nem tudtuk lefotózni, mert mire észbe kaptunk  már el is fogyott)

A sógornőm lánya Adri tegnap kapott egy kiskutyát. Bentley-t a 7 hetes beagle-t. Hanyatt-homlok rohantunk megnézni, megnyunyorgatni az új szerzeményt. Manó nem sokat foglalkozott a töpszli kutyussal, aki ment hozzá nagy bizalommal, még játékot is kezdeményezett. Majd a nagy izgalom után Bentley bealudt... és később nagyon ügyesen a pelusra pisilt-kakilt (szerencsére Manó nem követte a példáját)

Manónak isteni hete volt. Háromszor volt (ebből kétszer nélkülem) vendégségben. Szerdán Shénánál, pénteken Nudlinál randalírozhatott. Barbi, rávilágított, hogy Manó aztán alaposan el van kényeztetve, mert amikor nem foglalkozott vele, akkor hisztizett a kutya. Tominál (Nudli gazdi), pedig Las Vegasban érezhette magát a zállat... szerintem folyamatosan zabált valamit, amíg érte nem mentem... (baconbe tekert máj, husik, csont, jutifalik stb. volt a bevallott menü), de nem maradt finomságok nélkül a többi napon sem. Mivel a Szilaspark többé-kevésbé elkészült (a vizes játszótér vízellátása akadozik még) reggelente, Barbival (Shéna gazdi) pingpongoztunk egy kicsit, majd a séta végén fagyiztunk, amiből természetesen a kutyák is mindig kaptak. 

Szombaton nagy mázlija volt Manónak, mert eredetileg nélküle akartunk vendégségbe menni. Ahova mentünk ott házőrző kutya van, aki azért nem annyira szocializált. Bár megbeszéltem a házigazdával, hogy elvihetjük Manót (majd figyelünk rá mindannyian), Tomi mégis úgy döntött, hogy maradjon itthon, nem kell a balhé. Aztán minden másként alakult. Amikor elindultunk volna, kiderült hogy a slusszkulcs fent maradt a lakásban, és amikor Tomi visszament érte, mégis magával hozta a kutyát, aki nagyon boldog volt ettől a fordulattól. 

A "vérengző" házigazda kifejezetten örült a Manónak, aki közömbös volt a másik kutyával szemben, így nem volt semmi gond. 2 beszólása azért volt Manónak: kaja illetve gödör bevédés, de Maci, a vendéglátó kutya szó nélkül elfordult, amikor a kis hörcsögöm pukkadozott. A figyelem középpontjában most nem a kutyák, hanem a gyerekek álltak. Főleg a legkisebb, aki mindössze 1 hónapos. Manó ki is használta ezt, mert vígan felfedező útra indult. 10 perc alatt megtalálta a kerítésen az egyetlen lyukat, amin keresztül meg lehet lógni (elbarikádoztuk falapokkal). guberálgatott, ásott, a kerítésnél ugatott, szerintem macskát láthatott a szomszédban, (ismerem már ezt a típusú ordítozását) A kajaosztásnál aztán igyekezett pozícióba kerülni. A tőlem kapott virslifalatok mellett a háziaktól kapott még egy nagy tányér bográcsost, amiből először a virslit, kolbászt zabálta ki, majd amikor látta, hogy a másik kutya a krumplit is megeszi, akkor már neki is kellett. No a második adagról már leállítottuk. Igy is halálra zabálta magát (mivel úgy volt, hogy nem jön, indulás előtt megetettem.... nem kellett volna)

... és a buli vasárnap a Plázson folytatódott. Bár Manó eléggé kimerült volt, mégsem annyira, hogy ne szerezzen valami zsákmányt magának. Egy gyanútlan strandoló őrizetlenül hagyta a sajtos süteményét, ami megtetszett Manónak. Elkezdte megenni. A süti tulajdonosa szerencsére humoránál volt, így a kutya megúszta egy "menj már innen" felszólítással. Persze elnézést kértem, mentegetőztem, míg Manó pucolt... útközben felkapott egy labdát és azzal akart tovább menekülni. A saját játékával bezzeg nem akart játszani. A vízbe is hordárral ment be. A fagyizóban pedig azonnal jelentkezett az adagjáért.

Manónak nagyon bejön a fagyizás. Ráadásul most már kifejezetten kutyáknak való fagyit is lehet kapni. A héten a futtatón volt kóstoltatás. Szerencsére pont abban az időszakban, amikor úgyis ott szoktunk bandázni. A kutyák, azonnal megérezték, hogy valami osztogatás készül, mert amikor a fagyisok az állatvédelmi ligásokkal bejöttek a területre, mind odarohantak hozzájuk. Volt is tülekedés.... aztán mindenki megkapta az adagját és vérmérsékletének megfelelő gyorsasággal elkezdte nyalni.  Ahogy arra számítani lehetett, az a kutya, aki befalta az adagját, ment körülnézni, hogy kinek van még, kitől lehetne elvenni. Shéna és Luca be is védte a fagyiját, amikor Olivér portyázó körútra ment. Manót felcsalogattam az egyik mászókára, hogy ott nyugiban ehessen, így elkerülve a balhét.

A fagyizás annyira jól sikerült, hogy elhatároztuk, a következő plázsolásra viszünk a többieknek kutyafagyit. Erre vasárnap került sor. Brúnónak házhoz vittük a fagyit, a többiek a plázson juthattak hozzá. Edy kivételével mindegyik kutya ette... sőt Bobek egyben hamm bekapta... ahogy szokta. Manó még a termoszt is kinyalta, míg Bobek a fagylalt molekulákat keresgélte a fűben.

A héten a kánikula tovább folytatódott. Ráadásul Manóra kedden várt némi tortúra: leszedettem a fogköveit, átmosattam a könnycsatornáit, megkapta az oltásait, bűzmirigy nyomkodás, karom vagdosás volt a "csomagban". Mindez bódításban történt, de szegénykémet 4szer szúrták meg, mire sikerült a vénáját eltalálni. Kárpótlásul, ha csak tehettük lementünk plázsolni, amit nagyon élvezett a kutya (is). Annak viszont én nem örültem, hogy alkalmanként elszabadult és gátlástalanul zabálgatott... aminek meg is lett a rettenetes következménye, mert csütörtök délutánra nyert magának a zállat némi hányikálással kombinált hasmenést. Szerencsére ez másnapra rendeződött, így megúsztuk az állatorvost.

Aztán a kánikula a hétvégére mérséklődött, így szombaton ki tudtunk menni a telekre gyümölcsöt szedni... Nos, ez nem az a program típus, aminek Manó különösebben örül, mert, míg mi dolgozunk, neki egy fa alatt kell (kikötve) lennie, nehogy meglógjon. Mivel nagyon rendesen viselkedett, nem hisztizett, szépen heverészett az árnyékban, megkóstolhatta a gyümölcsfagyit a cukrászdában.

 Vasárnap aztán a plázson volt minden: úszás, guberálás, fagyizás.... randalirozás. Először nagy egyetértésben fésülték át a terepet Bobbyval és Brúnóval, de a fagyizásnál meglepetés érte Manót. Bobby ugyanis nem úrifiú módjára nyalta a fagyit, hanem hamm bekapta az egész gombócot az én csodálkozó kiskutyám orra előtt. Később Manónak Brúnóval gyűlt meg a baja... nem tudom mi válthatta ki a balhét, mert csak azt láttuk, hogy Manó ordítva rátámad Brúnóra, aki szegény a napágyak alá esett. Persze megfenyítettük Manót, aki úgy gondolta, akkor önállósítja magát. Míg mi limonádéztunk, beszélgettünk, lement a partra körülnézni. Nem is akart visszajönni... ketten kergettük Tomival a zállatot. Végül pórázon vezettük a büféig, ahol megebédeltünk.

Vasárnap 1/2 11kor gyűlt össze a csapat a plázson... a Kacatosban kávéval, limonádéval indítottunk, majd a pancsolás után a Rév büfében ebédeltünk... Manó persze nem bírta kivárni az ebédidőt, ő már a parton elkezdett halat eszegetni. Amikor megpróbáltuk eltéríteni ettől a szándékától, akkor menekült... és zabált.

Hétfőn "hajnalban" indult a menet. Barbival (Shénát és Nudlit hozta) 9 kor csatlakoztunk. Most mi nem ettünk- ittunk semmit... csak Manó. Talált pár almacsutkát, amiről letiltottam... de nem elég sikeresen, mert amikor nem néztem oda, felkapta és már pucolt is, hogy megegye. Később egy tűzrakóhelynél zabált fel valamit. Jól telt a zállat Pünkösdje.

A múlt vasárnapi Hajógyárizást ezen a hétvégén akartuk bepótolni. Az eredeti terv szombat volt, de az egyik (2 lábú) falka-tag elesett és a vállát kificamította. Sajnos így ők sem tudtak vasárnap csatlakozni, ezért helyből 4 kutyával kevesebben vágtunk neki a sétának. Az indulás a szokásos pánikkal kezdődött... 1 órával a találkozó előtt lázas csetelés folyt, hogy fog-e esni, vagy sem... Végül, lesz ami lesz alapon mindenki elindult. A Duna magas állása sem térített el bennünket a parttól, ahol "valaki(k)" a földbe vésték, hogy ne haragudj... Gondolom nem nekünk szólt, de mi sem haragudtunk... A parton lévő fatörzsre felpakoltuk a kutyákat fotózkodni. Nem volt egyszerű a mutatvány.

Szombaton a Westie Rescue Hungary piknikjén voltunk a Hajógyári szigeten. Bár előre jeleztem, hogy senki ne hagyjon kutya által elérhető magasságban, illetve helyen, őrizetlenül kaját, mégis volt pár óvatlan naiv, aki azt hitte, hogy egy doboztető Manónak akadály. Alighogy megérkeztünk, Manó felmérte a terepet és megkezdte a pikniket. Pogácsát, sós sütiket és jutifalikat zsákmányolt. A piknikezők terrorizálásában Bobek bizonyult a legkitartóbb partnernek. Egy szerencsétlen nőt gyakorlatilag "megtámadtak", aki egy nylon tasakba rejtett sütijét védte. Közben pár kutya összebalhézott...pontosan nem is tudjuk, hogyan és mi történt, de folyt a kutyavér. Manót azonban ez egyáltalán nem érdekelte, még katasztrófa-turistáskodni sem ment oda. Semmi és senki nem tudta eltéríteni a kajaszerző körútjától. A pogácsa nem volt elég a kutyámnak. Amikor a part felé indultunk egy bográcsozó társaságot szemelt ki magának. A meghagyott pörköltet az ott ücsörgők nagy mulatságára befalta, majd azt nézegette, hogy egyen-e hozzá egy kis kenyeret. Mire eldönthette volna odaértem, és sűrű elnézést kérések közepette elhajtottam a zállatot onnan.


A Duna vízállása még elég magas volt, így komoly pancsolás, labdázás nem volt. Éppen csak szügyig mentek be egy kicsit hűsölni, meg inni.

A terv szerint vasárnap - szűkebb körben - folytattuk volna a pikniket, de sajnos olyan zivatar tört ránk, hogy kénytelenek voltunk lemondani.

Bár az időjárás - ismét - katasztrófát jósolt a hétvégére, és ez csütörtökön-pénteken még igencsak valószínűnek látszott, elindult a csapat Siófokra. Tettük ezt annak ellenére, hogy a kocsikkal sorban merültek fel a problémák. Mi is bevállaltunk egy "prikézsiás" utast, így Manó elöl utazott velem. Végül mindenki lejutott. Szerencsére pont olyan ütemben indultunk, érkeztünk, hogy nem áztunk meg a ki-be pakolással. 

A kutyák vígan rohangásztak, kunyeráltak, guberáltak (Manó persze ásott) mi meg ettünk-ittunk. Bár lefekvés előtt kimentünk sétáltatni, a kutyám annyira fel volt pörögve, hogy az éjjel kétszer is ki kellett vinnem (persze csak vadászgatni és/vagy játszani akart), majd hajnali 5kor megint elkezdett nyüsszögni. Ismét kivittem. Abban bíztam, hogy után alhatok még egy kicsit, de nem. 7kor folytatta a cirkuszt. Amikor kitántorogtam, már mindenki kint volt... naná, hogy bandázni akart. Szerettem volna lefotózni a hajnali társaságot, de a fényképezőgépemet nem találtam. Kb. másfél óráig kerestük együtt a többiekkel. Végül az ágyunk alatt találtam meg. Fogalmam sincs, hogy került oda.

Szombatra elállt a szélvihar és az eső, így reálisnak látszott a tervezett hajókázás. A sétahajón aztán előkerült néhány kalózkalap, lehetett vezetni a hajót, úgyhogy elkezdődött a fotózkodás is.

Miután kikötöttünk kétfelé vált a társaság: a lángosozókra és ebédelőkre. Mi lángost ettünk, majd csatlakoztunk az ebédelő bandához, akikkel aztán lementünk a partra (a katasztrófa-turistáskodás is benne volt a programban) A tó medréből kicsapódott hullámok több halat a partra vetettek. Manó egy halfej csontvázzal rohangált boldogan... szerintem inkább játéknak nézte (bár kicsit rágcsálta), mert végül odahozta hozzám és letette a lábam elé. Zsákmányolt kajával ezt nem tenné. A séta után beugrottunk a társaság egyik tagjának a nyaralójába koktélozni, majd visszamentünk a panzióba vacsorázni. 

Estére én már annyira kimerült voltam, hogy inkább az alvást választottam. Tomi kint volt a többikkel és Manóval, aki, bár egyre fáradtabb volt, mégsem akart lefeküdni. Reggel szerencsére "csak" 1/2 8kor kezdte a cirkuszt.  

Vasárnap dél körül aztán útnak indultunk hazafelé. Itthon a kutya, miután bezabált, békésen hortyogott az esti sétáig.

Tegnap a Hajógyári szigeten bandáztunk. Bár "havazott" (a nyárfák pihéi hótakarót varázsoltak az útra) mégis meleg volt. Manó figyelmét sikerült a parton egy labdával lekötni, így az ásásról megfeledkezve rohangált ki-be a vízbe a játék után. A társaság egyik tagjának a kislánya buborékokat fújt a mamájával, ami Manót nagyon érdekelte... csak azt nem értette a kutya, hogy a szivárvány színű labdácskák miért tűnnek el. Végül a saját labdájára rátette a mancsát... nehogy az is köddé váljon. Aztán észrevettük, hogy Manó nyaka kék... a csodás westie veretes nyakörv nemigazán úszónyakörv, mert megfogta a kutya szőrét...amíg le nem kopik ez lesz az új design.

A hosszú hétvégét a Zemplénben töltöttük. Bár ítéletidőt jósoltak, ez szerencsére nem jött be. Legalábbis ott ahol mi voltunk. Csütörtökön délután érkeztünk meg a Kőkapu szállóba. A térségben nincs térerő, nincs internet. Az utolsó pillanatban sikerült még felhívni a szállodát, hogy útbaigazítást kérjünk, mert a GPS szerint sincs olyan utca Nagyhután, ami a szálloda honlapján szerepel. 

A szálloda az Áfonyás tó partján a hegyek között fekszik. Szlogenje: .. ahol a csönd kezdődik. No ez, az első nap nem volt igaz, mert emberek százai szállták meg a környéket. Meglepő módon azonban nem a hosszú hétvégére hanem csak 1-2 napra jöttek a népek csőstül... másnaptól már kisebb volt a tömeg, szombat-vasárnap pedig már az a népsűrűség volt, ami elviselhetőnek számít ... nekünk.

Manónak a szobában az egyik üres sarok nagyon nem tetszett, mert már a megérkezésünkkor megugatta, és nem volt hajlandó megközelíteni. Este aztán elkezdett cirkuszolni, nem találta a helyét, végül az ágyunkban nagy nehezen megnyugodott és elaludt.

Pénteken először a Megyer-hegyi tengerszemhez kirándultunk. A tengerszemhez azonban olyan kaptató vezetett 1 km-en keresztül, hogy nem vállaltam. Tomi egyedül mászott fel a kutyával. Addig én egy tavacska partján lógattam a lábam egy hintaágyon. Ezután Sárospatakra mentünk a Rákóczi várhoz. Az útikönyv szerint lehet kutyát vinni a várkertbe. Mi a várudvart is a várkert részeként kezeltük és halál nyugalommal besétáltunk Manóval. Kis idő múlva jött is egy ember, hogy kiskutya nem jöhet ide be. Megdumáltuk vele, hogy kimegyünk még a bástyafalra párat fotózunk és már itt sem vagyunk. Nem volt ellene kifogása.

Ezután a Füzérradványban lévő Károlyi kastélyhoz vezetett az utunk. Kiderült, hogy szombaton ott vadászati rendezvényt tartanak, főzőversennyel, műsorokkal, vásárral, sokadalommal. Azonnal felvettük a másnapi programok közé az eseményt.

A szállodába visszafelé pont elértük Pálházán az erdei kisvasutat. Fel is szálltam Manóval, Tomi meg az autóval jött utánunk. A vonat szabályzata szerint kellett volna szájkosár a kutyára, (volt is egy kölcsönben nálunk, de persze a szállodai szobában hagytuk), ezért megkérdeztük a kalauzt, hogy fel lehet-e szállni Manóval a vonatra... a szájkosár nem került szóba, így anélkül utazhatott a zállat.

Szombaton visszamentünk a kastélyba a rendezvényre. Manó persze azonnal a bográcsok felé indult volna. A kastély belülről csak részben volt látogatható, mert az emelet és az egyik szárny felújítása még várat magára. A kastély látogatható részében van az az asztal, amelyen a szatmári béke szerződést 1711-ben aláírták. Felette egy 2,5 mázsás csillár lóg. 

A sokadalomban több civil kutya is volt, mégis az én kiskutyám került csak bajba. Már mentünk volna el, amikor a színpadról az a kutya akit éppen a gazdája promózott, hogy milyen bajnok, elszabadult és Manóra rontott. Szerencsére Tomi volt Manó pórázának a másik végén és azonnal megpróbálta leemelni a támadó vérebet, aki már a kutyám nyakára ráfogott. Szegény Manó eléggé megijedt, mert a hirtelen támadásnak nem volt semmilyen előzménye.

Délután az erdőben sétálgattunk. Eredetileg a Páfrány tanösvényt akartuk bejárni, de végül a Határvölgy felé tértünk el. Páfrány egyébként az egész térségben volt bőven. Hihetetlenül szép, óriás példányokat láttunk. Manó póráz nélküli sétája egy vadmalac kölök feltűnésével ért véget. Nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg üldözőbe vegye. Bár vadász valószínűleg nem volt a térségben, de az anyakocával sem szívesen akasztottunk volna bajszot.

Vasárnap még sétáltunk egyet az Áfonyás tó körül, majd haza indultunk. Akkorra már odaért a beígért hidegfront, bár esni nem esett csak az M3-as egy rövid szakaszán.

Húsvét vasárnap reggel Tomi vitte Manót sétálni, hogy én nézhessem az F1 futamot, és közben nyugodtan süthessek kenyeret, illetve sütit az esti vendégségbe. A kutya nem igazán akart vele menni, húzatta magát és a kisfuttatón nem csinálta meg a gyakorlatokat. Amikor délután arra gondoltam, hogy ideje cihelődni, a kutya azonnal beállt követő üzemmódra. Az indulás előtt mentem vele egy kis kört, de állandóan vissza akart fordulni, hogy menjünk a garázshoz és induljunk... bárhova is megyünk ... A kutyás partyt aztán élvezte, új terep, haverok, buli, hullott az égből a kaja, minden volt. Bár Andi jelezte, hogy Bobek nem túl szívélyes házigazda (nem szereti, ha a területére más kutya beteszi a mancsát) ... nem volt egy mordulás sem. Bobek lakonikus nyugalommal tűrte, hogy a falka megszállja az otthonukat és még az sem zavarta, hogy Edy és Manó a játékkosarából szinte mindent kirámolt és szétdobált a házban, a kertben. Brúnót sem zavarta a sokadalom, békésen vakartatta magát és heverészett a nappali közepén lévő "trónján". A kis kertnek és persze a félidőben történő mezőjárásnak (beiktattunk egy rövid sétát) köszönhetően nem volt "baleset" ... a pajzson a rést (lyuk a kerítésen) Gésa találta meg, de nem lógott meg senki. Manót is sikerült lebeszélni az ásásról, így nem amortizáltuk le a vendéglátók házát, kertjét.

Húsvét hétfőn aztán sikerült lencsevégre kapnom, amit a múlt héten Manó megtanult: mérleghinta (billentési segítséggel) ugrálás és helyben maradás a gumikarikán) A helyben maradást Shéna és Nudli is gyakorolja. Sikerült a kutyákat a karikákon tartani.... egy fotó erejéig.

Mivel a kullancsoktól félünk, ezért a patakpart helyett a futtatókra járunk sétálni, bandázni. Reggel a kisebb patakparti futtatóra, este pedig a nagyra. A játszótéren különböző agility elemek is vannak. Manó csak a kúszót és az ugratót volt hajlandó eddig használni. Nudli gazdája azonban nem hagyta, hogy a mászókát megússza és "felvezette" - a nyakörvénél fogva - jutifalat alkalmazásával a Zállatot a pallóra. Manónak eleinte ez nem nagyon tetszett, de végül ráérzett a játék ízére. A kis futtatón lévő mászóka stabilabb és a pallón sűrűbben vannak a keresztlécek, mint a nagy futtatón lévőnél, így biztonságosabb. Ezen már magától föl-le szaladgál. Sőt az sem zavarja már, ha torlódás alakul ki a játékon. A mérleghintát viszont még nagy ívben elkerüli Manó is, Nudli is, azon egyelőre csak Shéna hajlandó végig menni, igaz az átbillenésnél kis segítség kell neki.

A telken virágba borultak a gyümölcsfák és teljes pompájában tündököl a babarózsa is. Sajnos a gyomok is jól érzik magukat... hát tettem róla, hogy ne így legyen... ma gyomirtóztam kint, Manó meg itthon ült bent... Hihetetlen, szinte nyár van... már a reggeli sétára is kell vizet vinni a kutyának... sajnos a kullancsok is támadnak (eddig 3 mászó dögöt szedtem le a kutyáról, és az ismerősök is hasonló "élményekről" számolnak be)... mivel nem volt tél, nem pusztult el semennyi és csak szaporodnak, úgyhogy a patakparti susnyás erdős sétáknak azt hiszem itt a vége. 

Este ezért a séta a futtatóra vezetett, ahol már tegnap boldogan rohangászott a labda után... természetesen egy másik kutya labdája után. Annyira meg akarta tartani, hogy még inni sem akart, pedig nagyon szomjas volt. Amikor egy kicsit egyedül maradt (a többi kutya feladta a reménytelen küzdelmet, hogy Manótól megszerezze a labdát) a hasa alá dugta a zsákmányt és úgy lefetyelt egy párat. Ám ahogy egy érdeklődő eb a közelébe merészkedett, azonnal bevédte a labdát...

Nem kis meglepetés ért, amikor idén először, kimentünk a telekre... a 2. szomszéd birtokán egy birkanyáj legelészett. Manó gyanakodva nézte az állatokat, majd ugatni kezdett.

Idén szerencsére nem dobálták tele szeméttel a kertünket, így nem nagytakarítással kellett kezdenem a szezont. A korai tavasz éreztette hatását: a nárciszokat, aranyesőt már lehetett szedni és kifelé igyekeznek a földből a jácintok is. A múlt héten végeztem a szőlőmetszéssel... és rögtönzött folklór műsort is adtam a nem létező közönségnek: birkanyáj terelés... az állatok ugyanis átjutottak a szomszéd telekre, amit a mienktől csak egy jelképes kerítés választ el (ezért is kell Manót vagy megkötni, vagy szoros kontroll alatt tartani odakint). Amikor a birkanyáj néhány bátrabb tagja átmerészkedett a kertünkbe, Manó morgással jelezte, hogy nagy a baj... Megoldottam.

Ma kirándulni voltunk Manóval (velünk tartott Gabi barátnőm és Barbi Shénával). Kihasználva a gyönyörű időt (idén a nyár márciusban kezdődött) tulajdonképpen felfedező útra mentünk, aminek fedőneve: a Bizalom útja. (a szokásos hajógyári sétapartnereket szeretném kicsalni a szigetről...) A GPS segítségével könnyen odataláltunk a célállomáshoz. A kocsit gyorsan leparkoltam és már indultunk is a tó felé, aminek a partján ott áll az Üvegtigrisből ismert bódé. A két kutya izgatottan szaladgált, szimatolt, leszaladtak a vízpartra is. A környéken egy teremtett lélek sem volt... hihetetlen csend... csak a madarak csiripelését lehetett hallani. A tavat szépen körbesétáltuk, félúton a padoknál megpihentünk és élveztük a napsütést. Az étterem 12,00-kor nyitott.. reméltük, hogy lesz lángos, mert elterveztük, hogy azt fogunk enni. Volt. Sajnos a kutyákat nem lehetett bevinni, így Manót és Shénát a bejáratnál hagytuk. Miközben rendeltünk kikérdeztem a vendéglőst, hogy mi a helyzet, ha sokan jövünk, sok kutyával... (ha előre jelezzük, akkor felkészülnek ránk - berendezéssel a teraszon - lángossal/étellel a konyhán) 

Nagy lelkesedéssel készültünk a szombati rendezvényre, ám csalódás lett a vége. A reggeli séta után elgurultunk a Lurdy házba, ahol nagyszabású Dog Day-t hirdettek... Gondolom senki nem számított arra, hogy idén a nyár március 8-án kezdődik és ezért zárt területre szervezték a napot. No ez még nem lett volna nagy baj, de a terület finoman szólva szűkös volt... tömeg, meleg, ricsaj... az árusító asztalokat nemigazán lehetett megközelíteni, a hangszóróból üvöltött a "műsor" ... Manónak először tetszett a sokadalom, mert izgatottan szimatolgatott, nézelődött, de aztán besokallt és kettéálló füllel nézett kétségbeesetten, majd csaholni kezdett. Akkor nyugodott meg, amikor a parkolóban beszállhatott a kocsiba. Végül vásárfiát sem vettünk, mindössze egy ProPlan termékmintával (a kijáratnál osztogatták) távoztunk. Manó aztán kárpótolta magát vasárnap. A reggeli sétánál meglógott a patakpartról fel a susnyásba mókust kergetni, majd pocokra vadászni... az egyik gazdi ment utána és terelte le, délután pedig a Hajógyári szigeten randalírozott. Az ásás és a pocsolyázás mellett a pecázást is felvette a repertoárjába... kihalászott a vízből egy almacsutkát és megette. 

Szombaton szülinapi vendégségbe voltunk hivatalosak... Az előzetes infók szerint kb. 8 kutya részvételével. A várható "adjunk már egy kicsit ennek az éhes kiskutyának" szindróma okán Manó csak féladag kaját kapott. Alaposan megsétáltattam, majd nyugodtan mentünk a buliba. Ahogy számítottam, az érkezés után szinte azonnal megindult a "kutya-tömés". Ennek következményeként az ivás... majd - és erre már nem gondoltunk - az ürítés.... Manó (is) tiszteletét tette a szőnyegen. Sőt, miután Tomi ráordított, úgy megijedt, hogy nem tudta abbahagyni és egy kisebb tartályt kiürített. Később még hányikált is egy kicsit, mert mohóságában majdnem egy egész sonkaszeletet nyelt le... Közben persze játszott, rohangált a többiekkel és leste, hogy ki eszik, honnan lehet egy kis pluszkaját beszerezni. Volt is dínom-dánom, eszem-iszom. Az ünnepeltnek a 4-es fogat képeivel díszitett marcipános csokitortájából persze az ebzetek nem kaphattak, de a husikból, sonkákból és egyéb nem édes finomságokból igen. Manó pukkadásig zabált szerintem, mert reggel nem jött a reggelim utolsó falatjáért.

Vasárnap délután az after party-n, a Hajógyári szigeten már kissé élénkebb volt (a reggeli sétán, dacára annak, hogy szabadlábon volt, szépen, engedelmesen bandukolt utánam, nem rohant el guberálni, ásni, rosszalkodni). Szép nagy csapat verődött össze. Manó az ásás mellett kicsit rohangászott is és megismerkedett a legifjabb Ajax-szal. Estére aztán teljesen kidőlt a kutya (is). Biztos kell pár nyugisabb nap, míg "kiheveri" ezt a a mozgalmas hétvégét.

A Facebookon - a http://www.csodabogyo.lapunk.hu - által meghirdetett westie szépségversenyre beneveztem Manót. Tettem ezt azért, mert a kiírás szerint nem a lájkok száma alapján hirdettek nyertest, hanem szakmai zsűri bírált. 55 kutyust neveztek be a gazdik. Manó ezekkel a versenyképekkel és ajánlással indult:

"Manó immár 4 éve táncol az idegeinken, mégis ő gazdi kicsi szíve. Minden iskolát kijárt amit csak lehetett (Népszigeti kutyasuli: ovi, alapfok, középfok)... talán túl okos is, és tudományát arra használja, hogy túljárjon a gazdik eszén. A Westie Rescue Hungary 1. szülinapi buliján a Ki Mit Tud-on bronzérmet szerzett és szerepelt az Egyik kutya másik eb c. műsorban is. Imád bandázni, sok haverja van, ám a labdát csak "örökölni" lehet tőle. Ásásban, dagonyázásban világbajnok."

Nagyon sok esélyes kutyus volt, ezért meglepetés volt számomra, hogy Manót a zsűritagok... és a kommentezők is észrevették...sőt a dobogósok közül, a hozzászólók csak Manót jelölték meg, mint lehetséges helyezettet.

 A zsűri véleménye:

Manó az szépen csillogó ezüstérmet szerezte meg.

A mai délutánt pedig bandázással töltöttük a Hajógyárin. Manó ismét bizonyította, hogy ő bizony egy vérbeli westie: 

Már kezdtem komolyan azt gondolni, hogy ezen a télen egyetlen havas fotót sem tudok lőni Manóról... Az egész országban havazott, a környező települések is fehérek voltak már, míg Budapesten semmi....aztán szerdán beköszöntött a tél a fővárosban is... pont ahogy ígérték. Folyamatosan havazik. Az előrejelzések szerint pár napnál tovább nem tart, úgyhogy résen voltam, nehogy lemaradjunk. Vittem a reggeli sétára a fényképezőgépet... fényviszonyok ide, időjárás oda... csak sikerült pár kép... amin van hó. Manó szabadlábon rohangászott, guberált, szimatolt, kicsit labdáztunk is, majd amikor már pórázra akartam tenni, hogy indulunk haza, a szokásos trükkjével rávett, hogy maradjunk még: elkezdett Shénával birkózni...