Menő-Manó és Ginger története

Tegnap elvittem vendégségbe Manót a sógornőmékhez. Persze már a folyosón elkezdte a barátkozást. Bár a szomszéd yorki megmorogta - mivel érezte a háta mögött a gazdáját - Manót ez nem izgatta különösebben (meg-jegyzem, amikor a gazdi ott hagyta, visszább vett az arcából a kis yorki) a macska meg a tengerimalac annál jobban érdekelte. A kandúr most nem rohant azonnal az ágy alá, hanem kétszeresére borzolta a szőrét. Manó tisztes távolból követte, majd nagyon betojt. Úgy elkezdett ugatni, olyan éles magas hangon, mint akit elevenen nyúznak, pedig a cicus csak kinézett az ágy alól, egy ujjal sem ért hozzá. A malacnál bezzeg bátor volt. Szeretett volna közelférkőzni hozzá. Mindenesetre nagyot hancúrozott a macska játé-kaival és Adrival (sógornőm lánya). 

"Jéé, milyen érdekes dolgok vannak itt..."

"Úgy látom ez itt önkiszolgáló..."

"Húú, de szűk itt a hely..."

 " Jól van Adri, már lenyugodtam, elengedhetsz..."

Bár csak 29-én lesz a lomtalanítás, mégis már tegnap este! elfoglalták az őrhelyüket, a lom-maffiások. Ennek pedig az a következménye, hogy az elkövetkezendő 4 napban itt fogják az utcán, játszótéren, patak parton végezni a szükségleteiket. Ezt már most "élvezhetjük". Manó ma az egyik bokor alatt sikeresen meghempergett a friss emberi ürülékben. Szegénykém rájött, hogy ez nem volt jó ötlet, mert utána próbálta a fűben ledörzsölni magáról, persze sikertelenül. Iszonyú büdös lett. Azonnal hazahoztam és irány a kád, samponos víz. (még szerencse, hogy időben beszereztem a kutyasampont pont az ilyen esetekre, bár ilyen rettenetes szagra nem számítottam) Manócskám eléggé nyüsszögött, próbált menekülni, de muszáj volt alaposan kimosnom. Szárítani már nem is nagyon engedte magát.

"Fúj de büdi voltam.. de ez a fürdés is rettenetes volt..."

Ma kivittem a telekre Manót (apám permetezett, én a leveleket akartam összeszedni). Isteni szép idő volt. Manó nagyon izgatottan szaglászott körbe-körbe. Elengedni nem akartam, mert a kerítés finoman szólva is hiányos és nem akartam, hogy meglépjen. Persze a póráz nem nagyon tetszett neki, ezért a fix pórázt tettem rá, elengedtem és a közelében maradtam. Talált diót, mandulát aszott körtét, amiket megrágcsált. Persze nyüsszögött is időnként, mint akinek nem tetszik valami. Amikor kivittem sétálni egyenesen az autóhoz akart menni. Lehet, hogy neki nem nagyon tetszett ez a telek dolog, vagy csak szokatlan volt még neki. Mindenesetre egész nap nagyon élénk volt, aztán mikor már menni akartunk, úgy döntött, hogy aludna egyet.

  "Engedj már el.. tudod, hogy utálom a pórázt.."

 "Arraféle mi lehet? Meg kellene néznem.."

 "Ez az én labdám.., de ott vajon mi van?"

 "Hát ez meg mi lehet? Jé de érdekes... megkóstoljam?"

 " Na jó, teljesen kidöglöttem. Mi lenne, ha most mindenki egy kicsit nyugton maradna?"

Ma voltunk próba órán a Rex tanoda kölyök sulijában. Kissé csalódott és döbbent vagyok. Eddig azt hittem, hogy van egy kedves játékos barátságos kiskutyám. Manó viszont a fix pórázon - Rex tanodában végig fix pórázon vannak az ebek - végengző fenevaddá változott. Bunyót kezdeményezett (és nem játékosat, hanem vicsorgót) a nagyobb kutyákkal, és egyáltalán nem fogadott szót.  Az oktató szerint a viselkedést a fix póráz okozza, ami visszatartja a kutyát. Ez igaz lehet, mert amikor a végén a flexi póráz visszakerült Manóra, teljesen normálisan, barátságosan szimatolgatta azokat a kutyákat, akikre rátámadt amikor a fixen volt. Nem értem miért kell fix pórázon dolgozni ha egyszer ez törvényszerűen(?) agresszivitást vált ki a kutyából. Az egész foglalkozás kínlódás volt így (nekem is és azt  hiszem a kutyának is). Egyedül a kúszó-alagúton való átfutást csinálta szépen. Mindenesetre elbizonytalanodtam az iskolaválasztást illetően.

Ma ismét voltunk oviban, ahol Manó szerintem már unja a feladatokat. Megjegyzem a patak-partykon is sokat tanul. Jót is rosszat is. Gyakran teljesen süketnek tetteti magát, és persze a bot visszahozását és az udvarlást is tanulja a felnőtt kutyáktól.

Holnap megnézzük a Rex tanodát. Kiváncsi vagyok ott, az új környezetben mit fog csinálni. 

 "Hé Bosco... tulajdonképpen te mit is csinálsz?"

Manónak nagyon jól telt a hosszú hétvége. Szombat-vasárnap ovi, hétfőn, 15-én pedig buli a patakparton. Tomi fotózott, így igazán mozgalmas jó képek születtek. Haverok: Zsani (beagle) Szafi (amerikai bulldog) Bosco (boston terrier), Kicsi (bullmasztiff)

 "Nem adom oda... ez az én labdám.."

 "Hé, hé Zsani, adod vissza rögtön..."

" Na, már csak te hiányoztál Bosco, most futhatok kettőtök után...

  "Hihi, ti csak bunyózzatok, én meg futok innen..."

 "A csudába, ez a Zsani már megint a nyomomban van..."

" Na végre itt az erősítés... torokra Szafi.."

 "Ez az.. Zsani, Bosco.. elkapni, elkapni... most már jövök én is.."

 " Add ide légyszi egy kicsit..."

" Ha találtok valamit, ugye mutyizunk..."  

 A tegnapi havazás nagyon nem hiányzott. Megint rá kellett adnom Manóra a kabátkát, mert annyira szakadt. Persze a kis sárkánykölyök élvezte ismét a havat, nagyokat ugrándozott. Egyre kevésbé birok vele, úgy látszik kamaszodik és próbálgatja hol a határ. Az este olyan cirkuszt rendezett, hogy nem szaladhat át a parkolón egy másik kutyus után, hogy csak néztem. Húzta a pórázt, ugrált, vakkantgatott, teljesen megbolondult.

Ha elengedem, már csak a fix póráz rajtahagyásával merem, mert nem mindíg jön vissza és van amikor alig lehet elkapni. Persze itt fönt a lakásban eljátsza a "jó kutya vagyok, szótfogadok" műsort, bár éppen ma reggel ismét lebukott, mert amikor felkeltem, elkezdtem keresni, ugyanis furcsa volt, hogy nem jött a hálószobába ugrálni. Mit látok? Kutya a kanapén. Ott üldögélt és nézelődött. Tuti, hogy titokban feljár oda...

Szerencsére a mértéktelen vedelést abbahagyta. Vsz. felevett valamit suttyomban, vagy az Advantix csepp hatása volt. A Kiltixet mindenesetre még nem teszem fel rá, majd akkor, ha az Advantix hatása elmúlik. Nem szeretném, ha túladagolnám a kullancs elleni vegyszert...

"Ha már megint feladtad ezt a vackot rám, akkor miért nem indulunk már..."

Tegnap éjjel nem sokat aludtunk. Manó éjjel 1/2 12-kor nekiállt nyűgösködni, ki akart menni az erkélyre ugatni, aztán amikor visszajött Tomi feltette az ágyra, ő meg odapisilt. Nagy élmény volt... Én vittem le a kutyát, Tomi húzta át az ágyat. Amikor feljöttünk a kutya tovább folytatta, a "figyeljetek rám műsort", fel akart ugrani az ágyra, vakkantgatott stb. Ma reggel szintén fel akart mászni. Ez a mi hibánk (főleg Tomié), hiszen lehetett arra számítani ha valamit egyszer megengedünk, akkor követelni fogja. Úgy látom a kényeztetésnek meg van a hatása. Mindenesetre ez egy jó alkalom, hogy kitiltsam a franciaágyról és most pár napig a kanapéra sem ugorhat fel.

"Jól van na... én azért egy angyali kiskutya vagyok..."

Azt hiszem több képet kellett volna készítenem a fehér kutyámról. Ma már ismét inkább szürke. Szombaton és vasárnap is voltunk oviban, ahol dacára annak, hogy egész héten nem esett és a szél is fújt, mégis volt sár egyes helyeken. Persze Manónak pont ott kellett bunyóznia és hemperegnie. Az ovi előtti sárban is sikerült néhány fordulatot tennie és ráadásul valami olajos vacakba is befeküdt, úgyhogy most nem tudom mit tegyek. Megfürdessem? De most cseppentettem rá az Advantixot...lehet, hogy hatástalan lesz, ha vizes lesz a kutya?  

Tegnap megkaptuk a Kiltixét, amihez finom szárított kacsahúst kapott ajándékba (ebből majd holnap kap, amikor 6 hónapos lesz. Mellesleg ez neki azért nagy szívás, mert innentől már csak naponta kétszer kap enni. Ehhez már el kezdtem hozzászoktatni, mert az ebéd szombaton és ma is csak az ovis jutifalat volt).

Az oviban viszont teljes volt a káosz, engem meg majdnem megütött a guta. Hetek óta kínlódom, hogy leszoktassam Manót az ugrálásról, erre mit látok: az oviban az egyik pasi nem a saját kutyáját eteti, hanem a én felugráló kiskutyámat. Ez kettős hiba: 1. mindenki csak a sajátját etetheti, 2. ugráló kutyát nem jutalmazunk. Rögtön szóltam az egyik kiképzőnek, hogy így soha nem fogom tudni odahívni a kutyát, ha valaki éppen tömi kajával. Persze már késő volt, mert Manó mindíg bepróbálkozott a pasinál, hátha működik még az ételautomata.

A másik gazdi, meg elejtette a jutifalatos zacskóját amiből persze kiszóródott a kaja. Mondanom sem kell, hogy Manó azonnal rástartolt a svédasztalra és amíg egy morzsányi ott volt, nem látott, nem hallott.

Egy harmadik gazdi állandóan felkapkodta a kiskutyáját - pedig megmondták neki, hogy ne tegye, mert a többiek akkor zsákmánynak fogják nézni a kutyust - Manó meg rendszeresen odarohant, hogy azonnal adják oda neki a mozgó kis teremtményt. Gyakorlatilag nem lehetett már letenni azt a kutyát, mert valaki folyton ott nyüzsgött, hogy megszerezze.

Szóval a behívás kínkeserves volt a fentiekből adódóan. A slalomnál viszont nagyon szépen ült és figyelt, jött amikor kellett (naná, hogy nem ingyen, sajt, virsli volt a jutifalat). A foglalkozás végén volt egy csavar. A először egy fa mögé kellett szaladni a kutyát hivogatva (akit az oktató visszatartott), majd az oktató megfordult a kutyával, hogy az ne lássa, míg a gazdi elbújt a sátor mögé és akkor engedte el. A kutya először a fához futott, ahol utoljára látott, majd elkezdett keresni. Meg is talált elég hamar, de én azért nagyobb örömet vártam volna tőle. Rám nézett: OK itt vagy  és tovább szaglászott. A többi kutya boldogabb volt amikor megtalálta a gazdáját....

Ma úgy volt, hogy kozmetikába megyünk Manóval. Már nagyon vártam, mert nagyon koszi és loncsos volt a kiskutya.

Reggel, amikor Manó - engedély nélkül - felugrott az ágyra és megsimiztem, rémülten vettem észre, hogy sikerült beszednie egy kullancsot. (Biztos tegnap a patakparti erdőben szerezte, amikor eltünt a többi kutyával a bozótban. Volt akkor is egy kis pánik, de szerencsére azonnal előkerült, csak pár pillanatra tünt el a szemem elöl)

A kullancsot viszont nem mertem piszkálni, bár Zserától kaptunk kullancskiszedőt, de tutira akartam menni, úgyhogy rohanás az állatorvoshoz. Szerencsére előbb jött a doktornéni, mert mi már 30 perccel a rendelési idő előtt ott izgultunk (főleg én). Gyorsan megszabadult az élősködő dögtől. Most figyelni kell, hogy nem bágyadt-e a kutya vagy nem pisil-e véreset. A doktornéni azt mondta, hogy a Frontline már sajnos nem elég hatásos, ezért inkább az Advantixot használjuk + Kiltixet (amit máris megrendeltem Zserától)

10-re már a kozmetikushoz mentünk, ahol röpke 4,5 óra alatt rendbeszedte Viki Manót (treimmelés, fülszőr, karomvágás, tappancs, fürdés, szóval teljes generál)

Az első félórában Manó még elég jól viselte a macerát, aztán jött a hiszti. Most az első alkalommal végig ott voltam, hogy olyan fazont kapjon amilyet én szeretnék. Legközelebb viszont már egyedül lesz. Nagyon csinos kutyafi lett a kis sajtkukac.

   előtte............                                         utána...........

Tegnap az oviban megkérdezték, hogy kinek a kutyája tud ülni, feküdni, figyelni. Persze azonnal jelentkeztem, hogy Manó ezeket tudja. Megkértek, hogy mutassuk be a tudományt. Kicsit aggódtam, hogy beégek, de Manó nem hagyott cserben, szépen teljesítette a feladatokat. Meg is kapta az ezért járó jutifalatját és meg boldogan bezsebeltem a dícséretet. Nagyon büszke voltam a kiskutyámra.

Annak persze már nem örülök, hogy Manó tegnap sikeresen feljutott a franciaágyra. Bár szerintem ez Tomi hibája, mert ő szokta felvenni a kutyát. Most már viszont olyan nagy, hogy egyedül is fel tud ugrani. Innentől kezdve be kell csukni a hálószoba ajtaját, mert nem szeretném, hogy Manónak az az ötlete támadna, hogy a franciaágyon aludjon.

Ma a reggeli sétánál - egy kicsit még sántikáltam a tegnapi sárcsúszás okozta térdfájásom miatt ezért - egy faágat dobáltam Manónak, így ő mozgott, nekem meg nem kellett rohangálnom vele. Elég hamar megértette, ha visszahozza, jutifalatot kap. Most ezt fogom vele gyakorolni

A hétvégén végre eljutottunk ismét az oviba. Bár iszonyú nagy sár volt mégis nagyon élveztük (Főleg Manó, én majdnem eltanyáztam a sárban) Szombaton, amikor kicsit szemerkélt az eső kevesebb kutyus volt, vasárnap viszont teltház. Találkoztunk Renivel és Prézlivel is, ám sajnos Prézli a kora miatt és a behívási probléma miatt nem járhat együtt Manóval. Pedig biztos jól ellennének.

 (Reni + Manó (a piszkosabb) + Prézli)

Manó - szokás szerint - minden buliban benne volt, mindkét nap közel fehér kutyával érkeztem és egy majdnem fekete kutyával távoztam. A fürdőkád így előbb-utóbb el fog dugulni a sok sártól.

   "Kicsit sáros leszek... nagy dolog... hát aztán.. futkározni jó"

"Hé, ez az én fülem......                         hohó, tényleg azt hiszed, hogy ezt megúszod.."

"Valamit osztanak itt, hogy ilyen nagy a tolongás? Én is kérek... vagy csak csőbe akartok húzni? Jól van én is átmentem...

" Mondd ovónéni, ezt nekem is át kell tudni ugorni? Én még kicsi vagyok..."

Ma betelt a pohár és elrongyoltam egy biztonsági övért Manónak. Nem tudom tartósan és megnyugtatóan a hátsó ülésen tartani. Van amikor ott marad szépen, máskor meg fogja magát és megpróbál előre mászni. Nem biztonságos ez sem neki, sem pedig nekem. Képtelenség rendesen az útra, a vezetésre figyelni. Meg persze az sem mindegy, hogy egy hirtelen fékezésnél repülne a kutya. Igy vettem egy biztonsági hámot a Fressnapfban, ahova természetesen Manóval mentünk, hogy felpróbálhassa a cuccot. Hazafelé már ebben utazott és én nyugodtan vezethettem:))

Szerencsére megúsztuk a múltkori patakparti svédasztalt azzal az éjszakai kis rosszulléttel és már újabb szemetet próbál felzabálni Manó. Tisztára olyan, mintha éheztetném. Tegnap este egy ázott kiflidarabot próbált megenni és persze borzasztó rossznéven vette, hogy elvettem tőle és közben szapultam. Egy pofont is kapott. Ebből értette, hogy rosszkutya volt és a következő 5 percben szépen engedelmesen sétált mellettem. Aztán jött egy másik kiskutya akivel lehetett egy kicsit játszani, majd újból ment guberálni. Azt hiszem megőrülök ettől. Pláne sötétben és szakadó esőben.

Manónak egyébként nagyon hiányzik a hó. Most, hogy elolvadtak a garázsok elöl a hóbuckák, nincs hova támasztani a lábát, (már legtöbbször felemelt lábbal pisil) így kénytelen elszaladni a bokrokig (vagy leguggol) persze tojni is a friss hóra szeret.

Ma hajnalban arra ébredtem, hogy furcsa zajokat hallok a nappaliból. Először azt hittem kaparászik a kutya, de amikor felkeltem megnézni, döbbenten láttam, hogy hányt. Nagyon nem ijedtem meg, mert délután a patakparton megevett suttyomban valamit vsz fadarabot (mire odaértem, hogy kipiszkáljam a szájából már elégedetten nyalogatta a szájaszélét) és Zsani (beagle) gazdája azt mondta: ne izguljak, majd kihányja. Hát megtörtént.

Mindenesetre ma 50%táp-50%rizs Manó kosztja. Szerencsére nem látszik, hogy baja lenne, élénk, mozgékony és jó étvággyal befalta mind a reggelijét, mind pedig az ebédjét:), persze azért szemmel tartom a kutyust.

Már második napja bulizunk lent a patakparton. Tegnapelőtt később vittem le Manót délután, így összetalálkoztuk egy szálkásszőrü kutyussal és egy bearded collie-val akik kb 6 hónaposak. Bár mindkettő jóval nagyobb Manónál, mégis jó játszótársaknak bizonyultak. Kergetőzés, birkózás, fogcsattogtatás (főleg az enyém) stb. Mondanom sem kell, hogy a játék végére Manó csuromvíz volt és persze sár, úgyhogy egyenesen a kádba ment.

Ma nagyobb kutyákkal találkoztunk a séta során, és számomra érthetetlen módon nem ment közéjük játszani, hanem a lábam mellett téblábolt, sőt felugrált rám (lehet, hogy érezte sajt a jutifalat és ezért?). Eddig ezt nem csinálta. Talán megijedt a nagy kutyák ugatásától?

Ma odaadtam neki az utolsó darabka szárított kacsamellet, amit a kajarendelésünkhöz kaptunk ajándékba. Nagyon népszerű ez a jutifalat. Tulajdonképpen zsákmánynak tekinti, mert egy kicsit rágja, majd elszalad vele boldogan és megeszi.

"Na ez már az enyém....persze szívesen elcserélem bármire (sajt, szárított kacsa stb..)"

Bizony már benne vagyunk ebben is derekasan. Eddig már 4 fogacskát találtam meg, és egy csomót persze nem. Elöl már - azt hiszem - lecserélődött a teljes garnitúra, s most a hátsó fogak  vannak soron. A rágórongyát is gyakrabban kell mosni, mert elég gyakran véres. Persze a fogváltás nem akadályozza meg Manót abban, hogy séta közben az arra járó - főleg rövidszőrű - kutyák fülét megpróbálja rágcsálni. Csakúgy csattogtatja a fogait.

Van egy Döme nevű moszkvai őrző - dog keverék 3,5 hónapos kutyus (már több mint 20 kg és 3-4szer akkora mint az enyém) akivel rendszeresen kalauzost próbál játszani (fül-lyukasztás) A nagy butus mamlasz kutya persze a hatalmas tappancsaival azonnal a földre küldi az én kiskutyámat, aki egyre hangosabban csattogtatva a fogát fülre megy. Döme gazdája nem győz elnézést kérni és próbálja visszatartani a kutyáját, aki persze játszana. Engem nem zavar - amig játszanak és nem bunyóznak -ha egy kicsit megagyalják  Manót. Legalább csökken egy kicsit az egoja.

 "Ez itt az én helyem.. vagy mégsem?.. Jó jó, tudom, hogy a gazdi nélkül nem mászhatok ide fel, de most esett ki a fogam.. egy kicsit még engedd, hogy maradjak..

Ma sajnos mégsem tudtunk oviba menni. A reggeli sétánál, ami a patakparton részemről inkább totyogás volt, úgy gondoltam, hogy nem megyünk ezen a hétvégén. Gyakorlatilag göcsörtös jégpáncél volt az egész terület, képzelem a Népszigeten - az oviban - mi lehetett. Miután a foglalkozások alkalmával a gazdiknak is ide-oda kell futni inkább kihagytam a "jégtáncot". Helyette elvittem egy forgalmas részre Manót, hogy szokja az autóforgalom zaját is. Egész jól viselte. Felszegett fejjel, antenna farkincával vonult, persze csak a lábam mellett. Nem állt meg szimatolgatni, vagy szemetet keresgélni és nem is rohant előre. Az úttestnél való megállást is gyakoroltuk. (Szerintem csak azért állt meg, mert én is). Azt hiszem amíg ilyen jeges a park és a patakpart az utcán fogunk sétálni. A hó is megfagyott, így a hómezőre úgy tudott rámenni, hogy nem süppedt bele, pedig már 6 kg. Nem tudom ez ebben a korban sok vagy kevés...

"Ugye milyen csinos vagyok?.."

Ez a nagy olvadás igazán nem kedvez nekünk. Minden locs-pocs és a szemét is előkerült. Ma egy csirkebőrt szedtem ki Manó szájából.

Reggel szakadt a havaseső, úgyhogy ráadtam az esőkabátját és úgy mentünk le. Egész jól tűrte, rosszabbra számítottam. Persze a feje csupa víz lett és a mancsa is sáros.

A pisilés már majdnem minden esetben felemelt lábbal történik, persze egy kicsit imbolyogva. Van amikor egy hóbuckán megtámasztja a lábát. Kezd nagyfiú lenni. Szerencsére a felnőtt kutyák még nem érzik így nyugodtan odaengedhetem hozzájuk. Kedvence a Süti (szintén westi) és Max a nagy kutya. Sütivel esténként szoktunk találkozni és akkor beindul a "Duracell kutya" effektus, de legalább jól kifárad. Sütin kívül még 2 westivel szoktunk találkozni (Happy és Kefir).  

"Hogy kerültem én ide? Lehet, hogy bajban vagyok?  Biztos, ami biztos, papucs nélkül ugysem megy el...

Amikor először vittem le december közepén Manót az utcára egyszerűen nem akart jönni, hanem leült és csak nézett. Kínkeserves volt az első néhány séta. Aztán rájött, hogy sétálni nem is rossz, mert mindenfélét lehet találni a fűben (volt, hogy könyékig benne voltam a kutya szájában, hogy kipiszkáljam amit felszedett. Tulajdonképpen akkor döbbentem rá, hogy milyen szemétdombon élünk. Látszólag füves "tiszta" park, ám eldobott papirzsepitől kezdve az ételmaradékok, söröskupakokon át mindenféle szemét van az utcán)

Tulajdonképpen a havazás segített rajtunk, mert a vastag hótakaró elrejti azt a sok szemetet, bár időnként így is ki tud kaparni valamit.

A kutyákkal való találkozást nagyon szereti Manó, mindenkihez odadugja az orrát, és amelyik kutya hajlandó vele játszani, hát hajrá.

A sétáláskor gyakoroljuk, hogy úttestnél megáll, vár (ez még nem nagyon megy) és a behívást (ha más kutyákkal játszik, vagy csak bóklászik, azonnal visszajön amikor hívom, ha talált valamit, amiről úgy gondolja, hogy neki azt meg kell kóstolnia, akkor alkalmi süketnek tetteti magát)

Nagy dillemmám volt a kutyaruha kérdése. Alapvetően az a véleményem, hogy a kutya az kutya, van neki bundája, nem kell ráaggatni semmit. Aztán láttam, hogy más kistestű kutyákon van ruha a hidegben és kételkedni kezdtem magamban, lehet, hogy az enyémnek is kéne? Amikor idáig jutottam, láttam, hogy a kutyaoviban sem visel minden kistestű kutya ruhát és megnyugodva letettem a vásárlásról. Ám az egyik sétáláskor olyan özönvízszerű eső zúdult ránk, hogy a kutya csontig vizes lett és aznap elég sokat prüszkölt is. Ennek hatására elrohantam vásárolni és sikerült kb.3 számmal nagyobb ruhát venni neki a Fressnapf-ban. Szerencsére visszaadták a pénzt, mert nem volt Manó méretében az a tündéri sárga-kék kapucnis kabátka, amit meg akartam venni.  Végül vettem egy átlátszó esőkabátkát neki, de csak párszor volt rajta, amikor nagyon esett az eső vagy a hó. Kifejezettel utálja, úgyhogy erről ennyit.

"Már nagy kutya vagyok, póráz nélkül is megy...         Na igen, egy kicsit vizes lettem, most mi lesz?

A kiskutyát száraztáppal etetjük. Először a Bozita tápot kapta, amit a tenyésztőnél vásároltunk, majd amikor a vakarózásnál felmerült az allergia, akkor Royal Canin Hypoallergén tápot kapott kb. 2 hétig. Most lazacos ProPlan kölyöktápot kap.

Manó egyébként imád enni, úgy veti rá magát a kajára, mintha napok óta nem evett volna és habzsol. Most már megtanítottam arra, hogy leüljön és csak az engedély után "tied" vesse rá magát a kajára.

 A tápon kívül megkóstolta már főtt sertéstarját (csonttal), a főtt zöldséget (répa, zeller) rendszeresen kinyalogatja a joghurtos poharamat.

Amikor enyhe hasmenése volt, akkor főtt rizst kapott. Tulajdonképpen mindent szeret, egyáltalán nem válogatós.

"Hát ez sajnos elfogyott...                      úgy látom gondoskodnom kell magamról.."

Már a kezdetektől nagyon fontosnak tartottam, hogy a kiskutyám ne legyen se félős, se agresszív. Ezért sétáláskor odaengedtem minden korú és méretű kutyához. Persze más  állatokkal is találkoznia kell, ezért a sógornőmékhez is kutyával megyünk látogatóba (ott egy szép nagy kandúr, tengerimalac és teknős van).

"Azonnal adjátok ide azt a malacot... na jó, ha elvittétek, akkor ezt a virágot fogom megrágni.."

 Manó egyébként imád rágni, főleg más kutyák fülét. Legyen az kicsi kutya vagy nagy.

     "Gyere, súgok valamit..                            "Hajolj már le, így nem érem el a füledet.."

Január közepétől kutyaoviba is járunk, amit mindketten nagyon élvezünk. Főleg a behívást gyakoroljuk. Már egész jól megy, így a patakparton már póráz nélkül is merem sétáltatni.

  "Ha akarod jövök..                                 itt vagyok, rohanok...  hol a jutifalatom"

Amikor a tenyésztőtől elhoztuk Manót az első utunk az állatorvoshoz vezetett, ahol a chippet átírták a nevemre és megvizsgálták a kutyust.

Sajnos a heréi még nem szálltak le, a doki szerint 6-8 hetesen már a zacsiban kell lennie. Szerinte 0% az esély, hogy ez rendeződjön. Valószínűleg műtétre lesz szükség (1 éves kora körül) a későbbi betegségek elkerülése érdekében. Hát nem voltam boldog ettől a hírtől. Máskülönben minden rendben volt vele, mégis az első hónapban szinte 3-4 naponta jártunk a dokihoz. Oltás, majd az állandó vakarózás, szemgyulladás miatt.

Szegénykém a harmadik alkalommal már be sem akart jönni a rendelőbe, az ajtónál vissza-fordult, "hogy ne már, megint megszúrnak"

Szerencsére a vakarózás nem a westikre "jellemző" bőrallergia volt. Valószínűleg az okoz-hatta a bajt, hogy  a tenyésztő hetente megfürdette a kutyust.

A rendelőben egyébként nagyon hősiesen viselkedett, meg is dícsérték, hogy milyen szépen tűri a macerát, de én éreztem, ahogy fogtam, hogy egész testében remeg.

Aztán amikor lekerült a vizsgálóasztalról és jutifalatot kapott (Royal Canin termékmintát) rögtön visszatért a bátorsága és a kedve. Alig tudtam kicsalogatni a rendelőből, mert nekiállt lebontani (az asztalról a számítógép egerét lerángatta, beugrott egy polcra stb)

Remélhetőleg márciusig nem kell mennünk (akkor féregirtás), és addigra talán elfelejti, hogy mi történt ott vele.

Hazaérkezés után 3 hónaposan.

Amikor - 2009 december közepén - elhoztuk a tenyésztőtől Manót, már megkapta azt az oltását ami után már le lehetett vinni az utcára.

A tenyésztő azt mondta, hogy nála a terszon újságpapirra végezte a dolgát. Ennek nagyon megörültem, mert naív módon azt képzeltem, hogy majd kiengedem a kutyust az erkélyre és ott egy újságpapiron minden OK. lesz.

Nos, a kutyát egyáltalán nem érdekelte az újságpapír, sem az erkélyen, sem pedig az előszobában. Először a fürdőszoba előtti folyosón intézte a pisit, kakit, majd a lakás teljes területére kiterjesztette ezt a tevékenységét.

Séta közben viszont még véletlenül sem WC-zett, pedig a jutifalat állandóan a kezembe volt, hogy megünnepelhessem a produkciót.

Az egyik alkalommal majdnem 2 órát kóboroltam vele, hátha összecsinálja magát. Gondoltam az nem létezik, hogy ennyi ideig bírja.

Ő győzőtt. Amikor tök kimerülten hazamentem vele azonnal rohant a szőnyegre pisilni.

Komolyan azt hittem, hogy amíg hideg lesz ez a kutya majd bolond lesz a hideg utcán végezni a dolgát.

Aztán 4 nap múlva megtört a jég. Lent játszott más kiskutyákkal, amikor hirtelen leguggolt és pisilt. Olyan gyorsan történt az egész, hogy nem is tudtam megjutalmazni.

Innentől kezdve viszont már csak baleseti szinten történt pisi fent, sőt 2-3 hete már baleset sincs. Persze jutifalat járt a lenti produkcióért.

Itt három hónapos (2009. szeptember 8-án született)

Ezt a blogot azért hoztam létre, hogy megosszam gondolataimat, élményeimet kiskutyámról, aki már majdnem 5 hónapos.

Westie kan és Manó névre hallgat (ha érdeke úgy kívánja).  

 Igen, jól látom én vagyok a legjobb ajándék...