Menő-Manó és Ginger története

Az ünnepi készülődés, meg persze a karácsonyfa, a vendégjárás, teljesen összezavarta Manót. Már az ajándékok csomagolásakor teljesen bepörgött, mindenhova oda akarta dugni az orrocskáját, kiváncsiskodott, hogy mi történik. A karácsonyfa díszatésekor pedig a gömböket akarta megszerezni és nem értette, miért akasztunk fel minden "labdát" a fára. Szerencsére a csillagszórótól nem ijedt meg, a lehulló csillagokat akarta mindössze elkapni. Az ő ajándéka egy szép nagy csont, egy sipolós labda és egy színes rágókötél volt. Tomival tippeltünk, hogy melyikhez fog először odamenni. Tomi a csontra, én a rágókötélre fogadtam, de Manó a labdához dugta először oda az orrát. Aztán elkezdte a csontját rágcsálni és innentől kezdve nem érdekelte, mi milyen csomagokkal csörgünk, mit bontogatunk. Karácsony másnapjára aztán ismét mindent hó borított és Manó önfeledten ugrándozott rohangált séta közben a patakparti hómenzőn. A hó szerencsére megmaradt, így tegnap a fehéren csillogó erdőben is tudtunk egy nagyot sétálni.

 "Most ne fotózgass, inkább adj jutifalatot. Nem látod, milyen éhes vagyok?"

 "OK. Pockokra fogok vadászni. Szerintem elég jól tudom magam álcázni itt a hóban"

A vizsga hétvégéje elég aggasztóan indult, mert szombaton elkezdett szakadni a hó. Már nem is a kutya teljesítménye miatt aggódtam, hanem az időjárás miatt. A hóban való autóvezetés ugyanis nem tartozik a kedvenc tevékenységeim közé, de a Népszigetre másként nem tudunk kijutni. Szerencsére a havazás elállt és a pálya is alkalmas volt a vizsgára, így vasárnap bizonyíthattunk. Manó nagyon szépen teljesített, minden feladatot megcsinált, bár a türelmetlenségem kissé átragadt rá (szerettem volna minél előbb túllenni az egészen), ezért a pozíciókat nem mindíg tartotta ki elég hosszan. Ám így is rendben voltunk, 100-ból 82 pontot (70-től sikeres a vizsga) értünk el, így Manó hivatalosan is ügyes kutya lett. Ez azt jelenti, hogy jövőre már részt vehetünk a klubfoglalkozásokon, különböző ágazatok közül választhatunk, sőt akár párhuzamosan is járhatunk.

Az első feladat: akadály + kúszó, amit kitűnőre oldott meg Manó (én kicsit tartottam attól, hogy a kúszóban talál valamit és nem fog kijönni, de szerencsére nem volt gond.

A második feladatot újra el kellett indítanom, mert elsőre nem akart a pálca mögött maradni. Aztán a kézjelekre szépen feküdt, ült.

A harmadik feladat a bójához küldés+fektetés. Ez az egyik kedvenc feladata. Lendülete-sen szépen megcsinálta, a hiba csak annyi volt, hogy a fekvő pozíciót nem tartotta ki.

A negyedik feladat volt (nekünk) a legnehezebb. Kutyát lefektetni, 20 m eltávolodás, majd hívás után a kijelölt zónában megállítani, fektetni. Manó a fekvő pozíciót a hóban nem akarta, felült. A zónában való fektetéssel viszont nem volt gondunk.

A térd alatti kutyák vizsgázó csoportja (sajnos Milkit és Zolit nem hozták el vizsgázni, pedig biztos sikerült volna nekik is) Ezúton is köszönöm Marcsi, Eszter, Tamás és a többi oktatónk áldozatos kitartó munkáját, amivel hozzájárultak sikereinkhez.

Manó kedden nagyon kihúzta a gyufát. Séta közben (szabadlábon volt) néhány srác szaladt el előttünk hangosan nevetgélve. A kutyám úgy gondolta falkafutás van és utánuk rohant. Hiába kiabáltam, esze ágában sem volt szótfogadni. A srácok - a parkolón keresztül - berohantak egy kapualjba. Manó nem elég, hogy nem állt meg, még az úttestre is lelépett. Ráadásul hiába hívtam, nem akart visszajönni. Amikor megfogtam azonnal hazamentünk és a büntetése egész este tartott.

A szerda reggeli sétánál éreztem, mintha hatott volna a bünti. Persze nem tudom meddig. Ez a nap azonban mégsem indult jól, mert csőtörésre ébredtünk. A délelőtt így a vízvezetékszerelővel telt. Aztán meglátogattam a barátnőmet, akihez kivételesen Manót is elvittem. Lehet, hogy nem kellett volna. A kutya miután körbeszimatolt mindent, legnagyobb megdöbbenésemre a szőnyeg közepén a szalongarnitúra asztalánál felemelte a lábát és jelölt. Ráadásul az egyik polcból kiguberálta a porfogó műanyagot és megrágta. Na, lehet, hogy ide nem kapunk többet meghívást...

Ma délután ismét kimentünk a pályára megnézni milyenek a talajviszonyok, meg gya-koroltunk is egy kicsit, mert Manó tegnap este a gyakorlóórán bekeményített és nem akart semmiképpen sem fekve maradni a havon. Már arra gondoltam, hogy felöltöztetem, hátha akkor hajlandó lesz. Ám ma bebizonyította, hogy tud ő, ha akar, főleg ha kecske-sajt van nálam.  

Na ez a csapadékos hétvége betett nekünk. Szombaton a havazás még nem volt akkora gáz, de a mai eső... Manó a terepgyakorlaton világgá is akart menni, úgy hajtották vissza az oktatók a csoporthoz. Aztán 40 perc szakadó eső után nekem lett elegem és úgy dön-töttem, nem erőltetem tovább, hogy ilyen időjárási és talajviszonyok mellett produkáljon. Hazajöttünk. Ha ilyen idő lesz a vizsgán, legfeljebb megbukunk.

Ez a hétvége igen vegyes érzelmeket váltott ki belőlem. Időnként úgy érzem, hogy hiába dolgozunk, hiába várom az áttörést, a csodát. Minden erőmre szükségem van, hogy ne adjam fel, miközben már közel sem élvezem annyira ezt az egészet, mint az elején. A vizsgafeladatokat szombaton szinte egyáltalán nem tudta megcsinálni, a 20 méterről behívás fektetéssel egyszer sem sikerült. Vagy nem maradt ott a kutya, vagy nem állt meg. Ezt a gyakorlatot ismét fel kell építenünk, a nulláról. A kúszóba szépen beszaladt, viszont vsz talált ott valami érdekeset, mert nem akart kijönni belőle. A kaja megtagadásnál a letiltott ételhez nem nyúlt egész órán, még a közelébe sem ment. Ez azonban mégsem olyan, mint a talált cucc, ami ugye nincs tálban, hanem szétszórva van a földön. Szerintem a kutya a tálat tekintette tiltott területnek és nem a kaját (itthon amikor a sajt tányérban volt nem csente el, de a szabadon lévő csalit péntek éjjel igen). Vasárnap azonban tovább léptünk. A Hajógyári szigeten volt a foglalkozás, ahol a szét-szórt kajáról kellett letiltani, és ez már életszerű volt.

További pozitívum, hogy amikor kutyát kellett cserélni, Frici gazdája, akinek az én kutyámmal kellett volna dolgozni, vért izzadott, mert Manó nem akart leakadni rólam, állandóan hozzám jött, rám ugrált, hogy vele foglalkozzak. A Hajógyári szigeten ugyan kétszer is terelgetniük kellett az oktatóknak, de összességében a közelemben maradt. A kötődési tréning úgy látom kezd hatni, mindenképpen végig csináljuk.

Manó a hóesésben már tegnap este is úgy viselkedett, mint egy kis őrült. Csak túrt, mint egy kismalac, minden láb-nyomba beledugta az orrát és egyál-talán nem akarta tudomásul venni, hogy én is ott vagyok. Jól megugatott egy hóembert, majd fel-alá futkározott. Ma azután ez folytatódott. Nem is nagyon merem elengedni, mert semennyire nem figyel rám. Gyakorolni sem tudtunk, mert leülni még csak-csak hajlandó, de lefeküdni nem. A többi feladatról már nem is beszélek. Teljesen esélytelen. Ráadásul ma hajnalban felzabálta a csalikaját a nappaliban, így az élelem megtagadási tréningünk is megszakadt.

Remélem a hétvégén kicsit barátsá-gosabb lesz az idő, mert nem szeretném a sulit kihagyni. Nagyon ránk fér.

Na, itt a locs-pocs. Szombat hajnalban eleredt a hó és nem is állt el egészen reggelig. Ám délutánra, amikor suliba mentünk már el is olvadt a nagyrésze. A kutyasuliba vezető úton olyan nagy összefüggő tavak alakultak ki, hogy féltem felúszik a kocsi. Szerencsére gond nélkül odaértünk. A vizsgapályán egy szép nagy tó várt minket, gyakorlatilag az egész pálya víz alatt volt. Még jó, hogy van azon kívül 3 gyakorló terület, így minden csoportnak jutott hely. Az oktatók most a sárban való fektetést gyakoroltatták, mert amilyen az idő, nem kizárt, hogy a vizsgán is ilyen körülmények között kell produkálni. Az én kis sár-malacomnak a dagonyázás persze nem jelentett gondot. Fülig sárosan hoztam haza mindkét nap. Igen hasznos tudománynak bizonyult, amit a tanfolyam elején tanultunk: küldés a törölközőre és ott fekszik. Igy kényelmesen levetkőzhettem és nem lett a kutyától közben minden csupa sár . Aztán persze megragadtam a őkutyaságát és irány a kád.

Nem tudok kiigazodni a kutyán. Manó az egyik pillanatban szófogadó mintakutya, a másikban engedetlen világátka. Tegnap a reggeli sétánál hirtelen megindult és a nem elég erősen fogott pórázt kirántotta a kezemből, megiramodva a patakpart felé. Hiába kiabál-tam utána, hátra sem nézett. Abban reménykedtem, hogy a játszótér sarkánál megáll, de nem. Szerencsére az úttestnél lefékezett és nem rohant át. A frászt hozta rám, mert reggel azért van forgalom a patakpartot és a házak közötti teret elválasztó úton. Aztán amikor beértem és átvittem a túloldalra azonnal megértettem, miért rohant el. Zsaniék jöttek a patakpart felöl. Mindentől függetlenül nagyon megijedtem és aggaszt, hogy ilyen esetekben nem tudom visszahívni. A kötődési tréning szükségessége mindenesetre vitathatatlan (második hete gyűrjük).

Este a gyakorló foglalkozáson Enikő minden kutyával egyenként végigcsináltatta a vizsgafeladatokat. Manó mindenkit lealázott, szinte tökéletes kűrt mutatott be (apróbb hibák még vannak), a 20 méter eltávolodás, behívás, útközben fektetés is sikerült.  Itthon az élelem megtagadással is jól állunk. Manó érintetlenül hagyta a sajtot, amit kitettem, miközben én elmentem vásárolni.

Mindezek ellenére, vagy éppen ezért egyet kell értenem Jack gazdájával, aki a tanfolya-mon azt mondta: a kutya minden tudományát elcserélné egy stabíl behívhatóságra.

Ezen a hétvégén az egyik napon kutya nélküli foglalkozás volt. Nagy várakozással mentem az előadásra, ám némiképp csalódottan tavoztam. Úgy éreztem magam, mint a mesében a király, jöttek is hozzám meg nem is, kaptam is ajándékot meg nem is. A foglalkozás maga jó hangulatú, profin levezetett (kb. 4 órás) kiscsoportos feladatokkal tarkított beszélgetés volt, ahol rengeteget nevettünk, ám szerintem egy kicsit steril volt, nem mentünk eléggé a problémák gyökeréhez, így a megoldási javaslatok is inkább általánosak voltak. Nyílván nem lehet egy ilyen ilyen alkalommal egyéni problémákkal foglalkozni, ám én azt vártam, hogy konkrétabb lesz. Szerencsére vasárnap a gyakorlati órán tisztult a kép, remélem a mindennapokban is tudom majd jól hasznosítani a tanultakat.

A vizsgafeladatokkal egyébként már egészen jól állunk. Ezek gyakorlása mellett a jövő héten a klikkerrel való tanítás egy újabb módszerével, (modellezéssel) kell megtanítani a kutyát valamire. A pálcával tanítással a héten elég nehezen birkóztunk meg, de a "nyolcas" trükköt végül sikerült megtanítani Manónak. Tovább kell lépnünk  az élelem megtagadásával is. Most már hosszabb időre kell a kutyát magára hagyni a kitett kajával. Azt hiszem ez menni fog. A minap a nappaliban éjszakára magára hagyott csali-kaja reggel érintetlen volt.

"Na mit szólsz gazdi, milyen ügyes vagyok?"  (8 méterről kell a kutyát a bójához kiküldeni, megérinti, majd fektetés a bója 1 méteres körzetében)

Szerdán a gyakorló órán sikerült a bójánál való fektetés. Csak mi voltunk ott a csopor-tunkból, így Eszter kizárólag Manóra tudott figyelni. Meglepően jól mentek a gyakorlatok. Ma ebédidőben ismét kint voltunk gyakorolni, majd csatlakozott hozzánk Zizu is, akivel Manó kellőképpen kimozoghatta magát. Előkerült a labda is, amelyet Zizunak többször is sikerült megszereznie. Manó már nem védte be a játékát, mint a múltkori találkozásnál, úgy látszik elfogadta a másik kutyát. Mi meg Nikivel kitárgyaltuk a két kutya viselt dolgait.

 "Ugye milyen érdekes a labdám, mindjárt odaugrok érte, nem lesz sokáig nálad..."

A suliban a hétvégi kötődési teszten megint elhasaltunk, mert Manó nem figyelt rám, nem keresett. Bár most, amikor a többiek behívták a kutyájukat egy pillanatra körülnézett, hogy neki vajon kell-e mennie valahova. Ám amikor megkergették akkor nem hozzám jött, hanem elbújt. Szóval a kötődési tréning erőteljesebb formáját kell megkezdenünk. Ennek örömére ma nem kapott enni. Elég éhes lehet szegénykém, mert minden mozdulatomra kirohan a konyhába. Nem tudom melyikünk várja jobban a holnap reggelt, amikor újra kaphat kaját. Persze csak feladat elvégzésére. Azért, hogy ne legyen olyan rossz napja délután kivittem az erdőbe, ahol Zsanival futkározhatott. Szereztem egy jó kis ágat a pálcás klikkeres tanításhoz. Holnap, amikor már ehet, ki is próbáljuk ezt a tanítási formát.

 "Figyellek gazdi, miben sántikálsz?"

A Hasik Szálloda fotópályázatán 1. helyezést értünk el. Elég erős volt a mezőny, ezért nagyon izgultam, hogy vajon elég jó-e a mi versenyfotónk. Ügy látszik igeeeen! Nyereményünk: 2 éjszakás félpanziós tartózkodás. Természetesen Manó is jön majd velünk, hiszen a fotó nem készülhetett volna el nélküle. Ime a győztes fotó:

 "Ki a kirááály, na ki a király? Naná, hogy a Manó a király:)))

Manót kedden elvittem kozme-tikába, mert már nagyon loncsos volt és úgy gondoltam, essünk ezen túl, mielőtt még beáll az igazi tél. Nagyon jól viselkedett és persze nagyon örült, amikor érte mentem. Elég jól állunk a házi-feladatokkal is. Manó ügyesen odaszalad és lefekszik a törölkö-zőre, és a kitett csali kajától is sikerül elküldenem. Tegnap a gya-korló órán a bójához kellett mennie, amit meglepő módon kb. 3-4 lépésnyiről azonnal meg csinált, meg is érintette az orrá-val. Sajnos egy idő után rájött, hogy fel is tudja borítani, ami igen jó móka. Majd a gyakorlás vége felé, úgy döntött, hogy tovább lép, felkapta ügyesen a bóját és boldogan rohangászott vele. Eszter az egyik oktató kergette, hogy elvegye tőle. Búcsúzóul még bemászott a szertárba körülnézni. Alig tudtunk hazaindulni. Itthon, miután megvacsorázott besurrant a dolgozószobába és a korábban kitett, általam már elfelejtett csali-kaját felzabálta. Nagyon résen kell lennem, mert Manó rendkívül leleményes, ha rosszalkodni kell.

Szombaton beiratkoztunk a középfokú tanfolyamra. Nem volt zökkenőmentes, mert az alapfokú vizsgák elhúzódtak, így egy órás késéssel indult a foglalkozás. Ráadásul otthon felejtettem a klikkert (az oktatótól kaptam egyet kölcsön) és amikor hazaindultunk volna, kizártam magunkat a kocsiból miközben megitattam Manót. Szerencsére Dóriék (Dolly gazdija) még nem indultak el és voltak olyan aranyosak, hogy elvittek először apámhoz a pót-lakáskulcsért, majd haza a pót-kocsikulcsért, majd vissza a Népszigetre az autóhoz. Mire hazaértünk már hullafáradtak voltunk, ezért úgy döntöttem, hogy a házifeladatokat csak vasárnap délelőtt fogom Manóval megcsinálni. Hf: lista, milyen problémák vannak itthon a kutyával, japán vacsora, elkapás klikkerrel. Na ez utóbbi okozott némi fejtörést, végül a játékdobozához való közeledését "kaptam el". A leckét kikérdezték, a listát beszedték (még jó, hogy leírtam, aki nem csinálta meg, az "büntiből" sütit hoz jövő szombatra). A vasárnapi foglalkozás kifejezetten élvezetes volt. Elkezdtük tanulni a bólyához küldést formálással, ami nagyon izgalmas volt. Játszottunk: néma játékot, "az én dolgom", kapun átlépést, gyere ide, dobogóra fel, feladatokat. Természetesen házifeladatunk is van bőven (formálással odaküldeni és lefektetni egy kijelölt helyre a kutyát, étel megtagadás gyakorlása, kézjelekkel ültetés, fektetés egy, majd fokozatosan több lépés távolságról, pozíció-pont lista).

Ezen a hétvégén Manónak igen gazdag és sűrű programja volt. A sort pénteken egy hosszú séta nyitotta Zsanival a Farkas erdőben. Csodaszép volt. Szombaton kimentünk a Népszigetre, ahol ő egy jót sétált, szaglászott, én pedig megnéztem a középfokú vizsgák-ból párat. Láttam, egy 95, 70, 75, 84 pontos és egy sikertelen vizsgát. Ez utóbbi, elég egyértelmű volt, mert sajnos az a kutya a 4 feladatból kettőt nem tudott megcsinálni. A sikeres vizsgáknál viszont nem értettem a pontkülönbséget. Az viszont lejött, hogy csak egy vezényszót lehet kiadni pontveszteség nélkül. Na majd ügyelünk erre, ha odajutunk. 

Vasárnap Ashleyvel találkoztunk, aki a Rex Tanodában volt iskolatársa Manónak. Azt hittem, nagyobb hancúrozást csapnak a kutyák, ám elég visszafogottan játszottak egy-mással. Manó persze nem hazudtolta meg önmagát, amikor egy almafa mellett sétáltunk el. Azonnal megállt, hogy almákra vadásszon és amíg az almákat eszegette alkalmi süket-nek tettette magát. Már elég messze jártunk, amikor méltóztatott utánunk futni. Kíván-csiságért sem ment a szomszédba. Orsi, volt olyan óvatlan, hogy letette a hátizsákját (nyitva) a földre egy pillanatra. A kutyám feje persze azonnal a zsákban. Szerencsére semmit sem tudott megkaparintani.

"Valami érdekes biztos van ebben a zsákban...lássuk csak..."

"Na, mit szólsz gazdi, milyen ügyesen ülök itt a hollywoodi mosolyommal a napsütésben?"

A hétvége következő izgalmas programja a Hajógyári szigeten zajlott, ahol találkoztunk blökis barátainkkal is. Mazsola, Tádé, Zizu és Dorka voltak a játszótársak. A kirándulás alatt póráz nélkül sétáltunk, és nagyon meg voltam elégedve Manóval, mert nem csatangolt el, szépen jött, még akkor is, amikor egy kicsit leállt szimatol-gatni, vagy megindult valami után. A kutyák jót játszottak Zizu labdájával. A kis Tádé többször is nagyon ügyesen elcsente Manótól a lasztit, aki igyekezett kisajátítani a játé-kot. Zizu sem fért a bőrébe, állandóan rohangált, sőt a séta vége felé megpróbált meglógni, amit Niki pórázzal "jutalmazott". 

Persze Manó is bemutatta egyéni műsorát: minden kutyát sikerült a pocsolyáktól elhívni, kivéve őt. Különösebben emiatt nem aggódtam, hiszen a koszos kutya az igazán boldog kutya.

Összességében egy mozgalmas klassz hétvége van mögöttünk. Nem is tudtam, hogy a Hajó-gyári szigetnek ilyen szép ré-szei vannak. A társaság is na-gyon jó volt, meg is beszéltük, hogy máskor is rendezünk ilyen találkozót).

                                            "Utánaaam...."

 Mazsola és Dorka

"Hé, most mi van? Senki nem jön dagonyázni?"

"Te még kicsi vagy Tádé, jobb ha nem mászol ide be..."

"Gyere gyorsan, talán megússzuk a sarazást..."

Ma ismét találkoztunk Zizuval, aki mindössze 1 hónappal fiatalabb, mint Manó. A Népszigeten a kutyasuli területén engedtük szabadon az ebeket. Zizu azonnal rohangálni kezdett és hívta Manót játszani. Az én kutyám viszont egy idő után inkább ásni kezdett, ami nem a legjobb ötlet tőle. Egyrészt nem kéne tönkre tenni a terepet, másrészt, ha Manónak gödre van, akkor azt védi is. Szerencsére erre nem került sor. Elővettem Manó labdáját és innentől kezdve erre vadásztak. Érdekes volt megfigyelni a két kutyát. Manó egészen addíg, amíg Zizu el nem ismerte, hogy ő a főnök, nem adta a labdát. Amikor Zizu behódolt, akkor már engedte, hogy a másik kutya is megszerezze a játékot és nála legyen.

"Hrrr, ne is nézz a labdámra"

"Most mit nézel gazdi, nem is vagyok undok, látod nála van, de nem érdekli..."

"Jól van, vigyorogj Zizu, még egy kicsit nálad maradhat, de aztán kérem vissza."

"Na most hol a labda?"

Tegnap kimentünk a Népszigetre, hogy megnézzem a magasabb szintű vizsgákat. Nagyon ügyesek voltak a kutyák. Találkoztunk Marcipánnal (ugyanabból a kennelből származik, mint Manó), akinek a gazdija elmesélte, hogy az ő kutyája a bemutatócsoportban foly-tatta a tanulást a középfokú vizsga után. Adott néhány jó tanácsot is és megnyug-tatott, hogy az a feladat amitől a legjobban tartok (behívás közben lefektetni a kutyát, majd elindítani és behívni) könnyen megtanítható. A K99 vizsgainfó honlapján megtalál-hatóak a vizsgafeladatok, tehát lehet előre tudni mi a vizsgán az elvárás. Mindenesetre a kutya távolról történő ültetését, fektetését elkezdtük begyakorolni. Kell, hogy legyen egy kis előnyünk, hogy a teljesen új feladatokra, amit tréner nélkül nem tudok megtanítani legyen elég időnk.

ui. Azért nem minden rózsaszínű. Este, amikor elengedtem, hogy Zsanival futkosson egy kicsit, beszaladt egy bokor alá kakát enni, sőt bele is feküdt. Itt véget is ért a séta, mert mentünk azonnal haza és irány a kád. Ma (hétfő) nem is engedtem el a reggeli sétánál, csak a flexin rohangászhatott. A pórázfegyelem és a kötődési tréning pedig újra indul.

foto by Karesz (Dolly's owner)

A lényeg: MEGCSINÁLTUK!!!!

12,15-re kellett mennünk vizsgázni, de a csúszások miatt a csoportunk később kezdett, ráadásul a 7. sorszámot húztuk, így már  14 óra is elmúlt, mire sorra kerültünk. A hosszú várakozás, valamint az, hogy az előttünk vizsgázó 6 kutyából 3-nak nem sikerült a vizsga, elég idegesítő volt. Manó meglehetősen dekoncentráltan kezdte a gyakorlatsort, többször is használnom kellett a pórázt, hogy jöjjön. A csoportkerülés már egész jól ment, az ültetés és a fektetés eltávolodással pedig tökéletesre sikerült. Szerintem ez mentett meg bennünket, mert a hosszú helyben maradásnál Manó váratlanul felpattant és ugatva megindult. Szerencsére vissza tudtam hívni. (Lelki szemeim előtt már ott volt, hogy elszalad és nem tudjuk megfogni sem, de szépen visszajött, leült és nyugton maradt). Végülis a vizsgánk sikerült, mehetünk középfokra.

 A vizsga előtti várakozás.

Vizsga (itt éppen a csoportkerülés)

Manó két napja egyet sem köhintett és a nózija sem folyik. Persze az antibiotikumot be kell szedni mind, úgyhogy 5 napig még kapja. Orsitól (Süti gazdi) kaptunk Normaflore-t, így nem kell aggódnom, hogy esetleg a gyógyszer kikészíti a gyomrát. (Köszönöm mindenkinek az aggódást és a segítséget.) Tegnap suliba is mehettünk. Manónak erős játékhiánya volt, hiszen egy hete nem randalírozott senkivel sem egy jót. Amikor elengedés volt, boldogan rohangászott, hancúrozott a többi kutyával. Ma megint kimegyünk a Népszigetre gyakorolni, mert a vizsga időpontja vészesen közeleg. A mi csoportunk vasárnap 12,30-13,30 között bizonyít.

Korai volt az öröm, mert Manó péntek este elkezdett lihegni és egész testében remegett. Rohantam vele az orvoshoz, ahol még éppen elcsíptük a rendelési idő végét. Kapott két szurit, mert hőemelkedése is volt. Ma reggel mentünk kontrollra. Miután az orrocskája is folyik és a torka be van gyulladva, antibiotikumot és fájdalomcsökkentő gyulladásgátló tablettát kapott (meg persze újabb 3 szurit). A szerdai újabb kontrollig mindenképpen kímélni kell, úgyhogy a hétvégi kutyasulit most kihagyjuk (lemaradni nem fog, mert a vizsgaanyagot kell gyakorolni, új anyag már nincs).

Úgy néz ki a nehezén túl vagyunk. Manó tegnap "csak" 4szer köhögött, öklendezett. Szerencsére nem lázasodott be, a kedve töretlen, az étvágya jó, iszik eleget. A délutáni napsütésben birkózott egy jót Pedróval. Este Happyékkel találkoztunk. Nóra azt mondta, hogy ő ilyenkor Béres cseppet (kutyáknak való) ad Happynek. Még az este meg is rendeltem a Tápfutártól, akiktől Manó kajáját szoktam rendelni. (Most hívtak, hogy rögtön itt a futár.) Remélem hamar túl lesz a kutyám ezen a megfázásos betegségen (reggel sajnos még köhécselt, de nem olyan nagyon mint tegnap vagy pláne szerdán)

 " Nézd meg a torkom Pedró! Piros még?"

Manó tegnap délután elkezdett öklendezni és habos nyálat hányt. Aztán krákogással folytatta. Persze azonnal levittem az orvoshoz, aki megállapította, hogy elég piros a torka. Szerintem a keddi esőben fázhatott meg (az esti sétán nem is volt rajta a kabátja, mert amikor elindultunk éppen nem esett. Később viszont annyira zuhogott, hogy félúton vissza kellett fordulnunk.) Kapott egy gyulladáscsökkentő szurit. A doki azt mondta, nyugodtan vihetem suliba, így a szerdai ismétlő órán részt tudtunk venni. Este azonban a köhögés, krákogás, nyál-öklendezés folytatódott. Hajnali egykor úgy nézett ki, hogy megnyugodott és elaludt, de kettőkor ismét arra riadtam fel, hogy öklendezik és köhög. Ez kb. fél négyig, negyedóra, félóra szünetekkel ismétlődött. Aztán reggel fél nyolckor kezdődőtt megint....